Csapatunk újabb nagyszerű teljesítménnyel rukkolt ki a bajnokságban, s noha nem tudta megtartani a Fradi-pályán megszerzett kétgólos előnyét, a bajnoki címvédő elleni döntetlen egyáltalán nem mondható rossz eredménynek. Részünkről a mérkőzés egyik hőse Albion Marku volt, aki a tizenegyedik percben ritkán látható hatalmas kapáslövéssel szerzett vezetést.

− Láttam, hogy felém közeledik a labda, éreztem, hogy jól el tudom találni kapásból, aztán már csak arra emlékszem, hogy a lövés hálóban köt ki – idézte fel az eseményeket albán jobbhátvédünk. − Hihetetlenül örülök a gólnak, több okból is. Egyrészt először voltam eredményes az ETO színeiben, másrészt életem eddigi legnagyobb gólja, de ami legfontosabb: segíteni tudtam vele a csapatot. 

Albion kisebb sérülése után csereként a fővárosi zöldek elleni kupameccsen is kapott hetvenöt percet, ezúttal pedig már a kezdőcsapatba nevezte Borbély Balázs vezetőedző.

− Jól éreztem magam a pályán, és a csapat is sokat segített. Azt sajnálom, hogy nem tudtuk megtartani a vezetést, mert mindig nyerni akarok, és ez igaz az egész társaságra − jelentette ki a huszonnégy éves játékos. − A kupameccsen már három egyre vezetett a Ferencváros, onnan egyenlítettünk ki. Most mi vezettünk két góllal, úgy éreztem, meglehet a győzelem, megvolt rá a lehetőségünk, hogy újabb találatokat szerezzünk. Ám futballban sokszor a szerencse is komoly tényező, arról nem is beszélve, milyen remek játékosokból áll a Fradi. Összességében nem tudom megmondani, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van – jó eredményt értünk el a legjobb magyar csapat otthonában, jól is futballoztunk, de azért mégiscsak jó lett volna nyerni.

A bajnoki címvédő elleni idegenbeli döntetlen egyben azt is jelentette, hogy együttesünk továbbra is veretlen tavasszal, s immár a tabella első felében, a hatodik helyen tanyázik.

− Engem egyáltalán nem lep meg, hogy ilyen jól kezdtünk, hiszen pontosan tudom, mennyit dolgozunk ezekért az eredményekért. Kellett néhány hónap, hogy összerázódjunk, megismerjük egymást, hiszen sok új játékos érkezett, köztük én is. Mostanára viszont olyanok lettünk, mint egy család, úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket. Az edzéseken minőségi munkát végzünk úgy fizikailag, mint taktikailag, és ez a pályán is meglátszik. Úgyhogy jelenleg minden kerek, remélem, a folytatás is hasonló lesz – ha százszázalékosan a dolgodra koncentrálsz, Isten megadja neked a sikert.