„Profi pályafutásom alatt a leghosszabb időt a Crvena Zvezdában töltöttem itt összesen három és fél évig futballoztam. Szerbiában játszottam még a Vojvodina Novi Sad, a Zeta Golubovac és a Cukaricki együtteseiben. Rövid kitérőt tettem Görögországban, ahol a Thrasyvoulos Fylis  élvonalbeli csapatát erősítettem. Most is volt görög ajánlatom és hívott a nevelőegyesületem is, de úgy gondoltam, hogy hazámban már elértem, amit tudtam (egy bajnoki, és két kupa győzelem). Görögországba pedig nem szerettem volna visszamenni, mert nagyon rossz tapasztalatokat szereztem korábban. Az ETO megkeresését követően hosszasan tanulmányoztam a honlap angol nyelvű oldalait és igyekeztem minél több információt gyűjteni leendő klubomról. Ebben segítségemre volt néhai edzőm, Dragoljub Bekvalac, aki ismeretem szerint a kupadöntőig jutott az ETO-val.

Nem elhanyagolható szempont volt, hogy Djordjevic személyében zvezdás játékostársam játszik a csapatban és a kapitányi karszalagot korábbi ellenfelem Stevanovic viseli. Személyes benyomásaim kitűnőek, hihetetlen milyen alapossággal és körültekintéssel vizsgáltak két napon keresztül az orvosok, és nagy örömömre szolgált, hogy javasolták szerződtetésemet a szakmai stábnak, a klubvezetésnek.

Három évre szerződtünk, melynek során szeretném majd, ha Pintér Attilától lehetőséget kapnék és tudom, hogy nem fog csalódni sem a játékomban, sem pedig a hozzáállásomban.

Megragadott a fantasztikus infrastruktúrán túl az is, hogy céljaim megegyeznek azzal amit Tarsoly Csaba, elnök úr vázolt beszélgetéseink során: szeretnék az ETO-val is bajnok lenni.”- nyilatkozta első győri edzése előtt Nikola.

 

 

Pintér Attila: „Hosszas előkészítést követően aláírás került a két játékos szerződésére, innentől kizárólag rajtuk múlik, hogy meghatározó szerepet töltenek-e be a jövő évi ETO-ban. A következő héten elsősorban támadókat fogunk tesztelni, és bízom benne, hogy azokra a posztokra is megtaláljuk majd a legmegfelelőbb futballistát.”