Harmadosztályú csapatunk az elmúlt fordulóban hazai pályán szenvedett vereséget a Nagykanizsától. Fiataljaink ugyan jól játszottak, de több, mint egy órán keresztül emberhátrányban futballoztak, amit a jó erőkből álló vendégek ki is használtak, és fordítani tudtak. Kevés idejük van akadémistáinknak a következő megmérettetésig, ugyanis szerdán Balatonfüredre utaznak, ahol lehet javítani. Vendéglátónk eddigi kilenc mérkőzéséből kettőt megnyert, kétszer játszott döntetlent, és öt alkalommal szenvedett vereséget. Az így begyűjtött nyolc pontjával a tabella 16. helyén áll, és minden bizonnyal hazai pályán szeretné növelni pontjai számát. Azonban a szakami stáb kellően felkészítette a játékosokat, akiktől maximális koncentrációt vár el Antonio Munoz.

A Balatonfüred nagyon jó csapat, ezért a meccs minden szakaszában a maximumot kell nyújtanunk. Remélem, hogy a holnapi mérkőzésen a játékosok megmutatják azt, amit a stábnak minden nap az edzéseken, és végre azokat az eredményeket szállítják, amit a munkájuk által kiérdemelnek – mondta Antonio Munoz.