Az ETO Akadémia az előző fordulóban hazai pályán győzte le 3-1-re a Teskánd együttesét, ezzel pedig fiataljaink felléptek a tabellán a 8. helyre. Mivel nagyon sűrű a mezőny, egy újabb győzelemmel ismét ugorhatnának a táblázaton Antonio Munoz tanítványai. Ehhez az kell, hogy szerdán a Zalaegerszeg második csapata ellen a tőlük megszokott játékot nyújtsák, ami remélhetőleg gólokkal is párosul majd. Szerdai ellenfelünk eddigi tizenhárom mérkőzéséből hármat megnyert, kétszer játszott döntetlent, és nyolc alkalommal szenvedett vereséget. Az így megszerzett tizenegy pontjukkal a tabella 17. helyén állnak. Mivel vendéglátónknak minden pontra szüksége van, így nehéz kilencven percre van kilátás, ám a szakmai stáb felkészítette a játékosokat a találkozóra, és bíznak a jó eredményben.

Nagyon fontos meccset fogunk játszani a Zalaegerszeg második csapata ellen, ahol szeretnénk úgy futballozni, ahogy az elmúlt mérkőzéseken – kezdte Antonio Munoz. – Nehéz kilencven perc lesz, végig agresszívnek kell lennünk labdával és labda nélkül egyaránt.