Kétgólos hátrányt kell ledolgozni Zágrábban
A Győri ETO együttese 2-0-s vereséget szenvedett a Dinamo Zagrebtől az Európa Liga play-offjában. A horvátok mindkét gólját Ante Rukavina szerezte az első félidőben, a győriek egy kapufáig és egy gólvonalról kivágott emelésig jutottak.
Ha ez nem lett volna elég sokk, a horvát csatár nyolc perc múlva ismét beköszönt, ezúttal egy Sztevanovicsról kipattanó labdát lőtt a hálóba. A két kapott gól megfogta az ETO-t, amely azonban továbbra is próbálkozott, és a csereként beálló, most debütáló Ji-Paraná révén kapufáig is eljutott.
A 61. percben aztán szinte csak centikre volt a szépítéstől az ETO, Ceolin a kifutó kapust is átemelte, de a kapu torkából ki tudták rúgni a labdát a visszafutó védők.
Ezután viszont Sztevanovicsnak kellett bravúrral védenie Etto lövése után, Rukavina pedig akár mesterhármast is rúghatott volna, ha a 74. percben óriási ziccerben el nem töri a labdát.
A hajrában tovább próbált volna menni előre az ETO, de nem igazán jutott el a horvátok kapujáig, így az eredmény már nem változott, az ETO-nak óriási bravúrra lesz szüksége a visszavágón.
Forrás: pepsifoci.hu