Összetartás itt és ott
Nem változtatott szokásos programján, és a hét közepén továbbra is együtt tölti az estét felnőtt csapatunk. Most szerdán is összegyűltek a srácok a klubépület VIP termében és hogy az ünnepi hangulatra is legyen ok felköszöntöttek mindenkit, aki az elmúlt hetekben ünnepelte születésnapját. A legutolsó szülinapossal, Fehér Zoltánnal a hosszabb és rövidebb csapat összetartásokról beszélgettünk.
Ismét egy jó hangulatú csapat vacsorán vagyunk túl, mindenkit meglepetésként ért a köszöntés, de ez is egy igazi csapat ismérve. kezdte a 29. évét éppen hogy betöltő védő.
Tegnap estével pedig megkezdődött a nyári edzőtáborunk. Itt Telkiben, remek körülmények között, elzárva a külvilágtól valóban csak a focira koncentrálva hatékonyabban tudunk készülni. Már csak az erős ellenfelekkel leszervezett meccsek miatt sem fogunk unatkozni, az edzések közötti időt pedig pihenéssel töltjük.
Mivel régi barátság köt össze Szabó Ottóval, számunkra soha nem kérdés hogy egy szobába kerülünk. Igaz nem sokat beszélgetünk egymással, hiszen a sok alváson túl leginkább internetezünk, vagy olvasunk. Személy szerint teljesen bele tudok merülni a horgász magazinjaimba...