
A csapatszellem diadala volt
Jó játékkal vette ki a részét az MTK elleni diadalból Vachter Fanni, aki úgy véli, a csapatban minden szinten meglévő összhangnak köszönhető, hogy a meccs elejétől meg tudtuk bénítani a fővárosi riválist.
− Az MTK legyőzésével két legyet ütött egy csapásra az együttes, hiszen a nagyszerű győzelem mellett sikerült leszakítani az egyik nagy riválist. Hogy élted meg a pályán meg ezt a fölényes sikert?
− Úgy éreztem, végig higgadtak tudtunk maradni, és az előzetesen megbeszélteknek megfelelően kontroll alatt tartottuk az ellenfelet. Tudtam, hogy az idő nekünk dolgozik, és előbb-utóbb meg fogjuk szerezni a vezetést.
− Ha már itt tartunk, az első gólunkból alaposan kivetted részed. Felidéznéd a találatot?
− Valóban, sikeresen le tudtuk zárni a passzsávokat, le tudtam vadászni az elpasszolt labdát, Kathleen White is szépen megcsinálta a keresztmozgást, úgyhogy minden úgy történt, ahogy azt az edzéseken begyakoroltuk.
− Azért akadt olyan eset is, amikor az ellenfél segített gólt szerezni…
− Igen, de ha az ellenfél „besegít”, azt mutatja, hogy valamit jól csinálunk, ha ennyire zavarba tudjuk hozni őket. Egyszóval a harmadik gólunk sem volt véletlen, hiszen tettünk érte, hogy hibázzanak az MTK-sok.
− Valóban, a kék-fehérek láthatóan nem tudtak mit kezdeni. Mivel értétek el ezt a tanácstalanságot?
− Ennek talán nem is annyira taktikai oka volt, sokkal inkább az, hogy csapatként együtt tudtunk működni, folyamatosan kommunikáltunk, segítettük egymást a pályán. Szóval szerintem ezt a meccset a csapatszellem döntötte el.
− Egy héten belül legyőztük a Fradit 3−0-ra, az MTK-t 4−0-ra. Fényes a jövő?
− Ez a két győzelem mindenképpen jelent némi lélektani előnyt számunkra. Az MTK-val még találkozunk a kupadöntőben, ami teljesen más lesz, azon az egy mérkőzésen bármi megtörténhet, de természetesen oda is nyerni megyünk. A Fradit legyőztük az ősszel a saját pályájukon, kiejtettük őket a kupából, ami pszichológiai szempontból szintén fontos, de egy percre sem bízhatjuk el magunkat.
− Szombaton fél tizenkettőkor a nemrégiben 9−0-ra legyőzött Astrát fogadjuk…
− Az elején biztos, hogy az sem lesz könnyű mérkőzés, ha visszaállnak védekezni, meg tudják nehezíteni a dolgunkat. Türelmesen kell futballoznunk, ha sikerül megszereznünk a vezetést, onnantól könnyebb dolgunk lehet.