− Védő létedre centerposztról találtál be az újpesti találkozón, ráadásul olyan magabiztosan fejezted be az akciót, hogy az egy vérbeli csatárnak is díszére vált volna.

− Ha jól emlékszem, pontrúgás előzte meg az akciót, aztán Daniel Stefulj átívelte a labdát a jobb oldalra, ahol Mamady Diarra szépen levette, nekem pedig sikerült a védő mellől kibújnom, így jó pozícióba kerültem. Remek labdát kaptam, közel is voltam a kapuhoz, így nem volt nehéz dolgom, de azért örültem nagyon, hogy sikerült gólt szereznem. Nyíregyháza után Újpesten is sikerült betalálnom, és megnyertük a mérkőzést, tehát segíteni is tudtam a csapatnak – emiatt vagyok a legboldogabb.

− Azt szokták mondani, hogy ha egy csereként beálló játékos gólt szerez, az két embert mindenképpen dicsér: az edzőt, mert becserélte, és őt magát, mert koncentráltan szállt be a játékba.

− Nyolc perccel azelőtt álltam be, és ezen kívül még volt egy nagy helyzetem, amelyet sajnos nem tudtam gólra váltani, mert a kapus kivédte. Bennem volt, hogy szeretnék gólt lőni, szerencsére sikerült is. Egyébként a gólpasszt is egy cserejátékos adta, hiszen Diarrával egyszerre álltunk be, úgyhogy itt most három ember is dicsérhető…

− Eléggé különböző félidőket hozott az összecsapás, hiszen az első félidőben nem rezdültek meg a hálók, a másodikban viszont potyogtak rendesen gólok. Te hogyan láttad egészében azt a meccset?

− Az első játékrész abszolút nem úgy alakult, ahogy azt megbeszéltük, vagy ahogy szerettük volna, nem azt a játékot mutattuk, amit tavasszal sokszor láthattak tőlünk. Aztán szünetben rendeztük a sorokat és a második félidőre megváltozott az egész mérkőzés. Amikor a tizenegyest kihagytuk, kissé féltem tőle, hogy az Újpest meg fog büntetni minket ezért, de szerencsére Claudiu Bumba berúgta a másodikat, aztán ők is rúgtak egy büntetőt, amit be is lőttek, aztán pedig jött az én gólom. A vége azért a lilák második találata miatt izgalmas lett, mert így egészen a lefújásig nyílt maradt a mérkőzés, de minden jó, ha jó a vége – nagyon örültünk a sikernek.

− Gondolom, annak is örültök, hogy most már gyakorlatilag mindegy, ki jön szembe, az ETO-t tavasszal egyszerűen nem lehet legyőzni. Gondoltátok volna ezt háromnegyed évvel ezelőtt?

− Azért ez már tényleg komoly sorozat… Őszintén megvallva, már nem is számoljuk, hány meccsen nem kaptunk ki. Úgy vágtunk neki a tavasznak, hogy csak a bennmaradás legyen meg, aztán szépen elkezdtük gyűjtögetni a pontokat, jöttek egymás után a győzelmek, és viccesen megjegyeztük egymás közt, hogy ebből akár európai szereplés is lehet. És lám, annyi pontot gyűjtöttük, hogy egyre inkább reálissá vált a nemzetközi szereplés lehetősége, és most ott tartunk, hogy már csak egy meccset kell nyernünk, és tényleg meglesz a negyedik hely. Most már mindenképp szeretnénk ezt a pozíciót megtartani, s ősszel pedig megmutatni magunkat Európában.