A lányok hétfőn kezdik meg a felkészülést a tavaszi idényre, és a hét hetes
programot követően, március elsején, hazai környezetben, a DVTK ellen
folytatják majd a bajnoki pontvadászatot.
A kemény edzések mellett, öt nemzetközi felkészülés is mérkőzés is vár majd
az együttesre, az ETO ellenfele lesz a tél folyamán többek között az
osztrák, a szerb és a szlovák bajnok is. A St. Pölten, a First Vienna, az
Austria Wien, a Subotica és a Myjava elleni találkozók remek erőpróbák
lesznek a csapat számára. Nagyon fontos az ETO számára, hogy végre
sérülésmentes szezonja lehessen, mert csak teljes kerettel, esetlegesen új
játékosok szerződtetésével lehet valós esélye a céljai elérésére. Jellemző
az együttesre váró feladatokra, hogy közvetlenül a válogatott edzőtáborozása
után, csak márciusban, öt bajnoki -, és két kupamérkőzés várhat az
együttesre.
Az év első közös tréningjén ott lesz Borók, Krizsan, Spilenberg, Öreg,
Kovács L., Nagy F., Frajtovic, Jánosi, Topalov, Tóth S., Horvathova, Sali,
Süle, Savanya, Abambila, Kern, White, Kocsán, és Németh V. mellett négy
tehetséges fiatal is az utánpótlásból, a 19 esztendős Kükedi, a nem egészen
16 éves Feil és Oroszi, valamint a 15 éves korához közelítő Szabó I. Közel
állnak a visszatéréshez a hónapok óta sérüléssel bajlódó játékosok is, de
Bíró, Vida és Vachter a tervek szerint egyelőre külön készülnek, s majd
februárban csatlakoznak társaikhoz. A Dörnyei Balázs vezette szakmai stáb,
amely változatlan összetételben, aprólékosan kidolgozta a felkészülési
programot, természetesen új igazolást, igazolásokat is tervez, de ezzel
kapcsolatban még nem lehet konkrétumokról beszámolni.     
 
A jelenlegi táblázat:
1. ETO FC Győr                     12 35- 4  33
2. FTC                                      12 42- 8  30
3. Puskás Akadémia            12 24- 8  30
4. MTK                                    12 31- 7  27
5. Bp. Honvéd                      12 15-17 19
6. DVTK                                  12 15-19 15
7. Szeged                               12 12-25 13
8. PMFC                                 11  12-19 12
9. Szombathely                    12   9-34  11
10. Szekszárd                       11 17-19    9
11. Soroksár                         12   5-32     4
12. Astra HFC                       12    4-29    3