
Beindult az ETO-henger!
A bajnoki rajt előtti utolsó nemzetközi labdarúgó-mérkőzését játszotta teljes csapattal az ETO FC női együttese, amely Győrött kiütéses győzelmet aratott a szlovák bajnok ellen. A zöld-fehérektől holnap tizenegy játékos is elutazik a különböző válogatottakhoz.
Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, amely az első negyedórában futószalagon alakította ki a helyzeteit, ám azokat nem sikerült góllá váltania. Az első szlovák akció viszont a 15. percben góllal zárult, egy távoli lövés után a győri hálóban kötött ki a labda (0-1). A középkezdést követően viszont gyorsan egyenlített az ETO, Öreg jobbról kanyarított középre, és az első felnőtt mérkőzésén kezdőként pályára lépő fiatal Kükedi, szépen helyezett a kapuba (1-1). Tovább folytatódott a győri fölény, amelynek eredményeképpen a 35. percben Süle fejelt a Myjava kapujába. 2-1.
Fordulás után aztán már a győri gólok is érkeztek futószalagon, a nagy kedvvel játszó ETO sorozatban állította megoldhatatlan feladat elé a szlovák bajnok védelmét. Az 50. percben egy remek egyéni alakítást követően Savanya bombázott a kapuba (3-1), majd pedig az 59. percben White közelről kotorta a hálóba a labdát (4-1). Nem sokkal később Süle duplájával növelte előnyét az ETO (5-1), viszont egy hazai hibát kihasználva, szépített a Myjava (5-2). A hajrá megint a győrieké volt, és sorrendben Vida, Frajtovic és Vachter is feliratkozott a góllövők közé, így fölényes, 8-2-es hazai sikerrel zárult a találkozó.
Felszabadult, ötletes játékával ilyen különbséggel is megérdemelten nyert az ETO, amely a válogatott szünet miatt tíz napig csak csonka kerettel készülhet a március elsejei, hazai, DVTK elleni bajnoki rajtra. Érdemes kiemelni, hogy a fiatal Kükedi góllal és gólpasszal hálálta meg a bizalmat, míg a hosszú sérülése után újra pályára lépő két nagy visszatérő, Vida és Vachter egyaránt betalált a kapuba.
Dörnyei Balázs: - Remekül illeszkedett a felkészülésünkbe a mai mérkőzés, amelyen nagyon sok biztató dolgot láthattunk, de természetesen még bőven van csiszolnivalónk is. Nem lesz egyszerű kezelni a helyzetet, hiszen csapatunk felét tíz napig nem látjuk, és csak közvetlenül a bajnoki rajt előtt tudunk majd újra egy kicsit együtt gyakorolni. A visszatérőinknek nagyon örülünk, a válogatottjainknak sok sikert és sérülésmentes mérkőzéseket kívánunk, a többiekkel pedig folytatjuk a felkészülést.
Női nemzetközi felkészülési mérkőzés
ETO FC Győr-Spartak Myjava 8-2 (2-1)
ETO: Spilenberg – Öreg, Kovács L., Nagy F., Shuppo, Süle, Sali, Abambila, Savanya, Kükedi, White. Csere: Horvathova, Topalov, Jánosi, Kern, Frajtovic, Vida, Vachter. Edző: Dörnyei Balázs.
Győri gsz.: Süle 2, Kükedi, Savanya, White, Vida, Frajtovic, Vachter.