Borbély Balázs marad a vezetőedző!
A következő szezonban is Borbély Balázs felel csapatunk szakmai munkájáért, ugyanis a vezetőedző 2026-ig szóló szerződést kötött klubunkkal.
Borbély Balázs az előző szezon utolsó öt mérkőzésére érkezett Dunaszerdahelyről csapatunk kispadjára, melyet sikeresen irányított, hiszen vezetésével öt győzelmet arattunk, ezzel pedig kilenc év után visszajutottunk az élvonalba. A százszázalékos mérleg és a feljutás azt jelentette a 44 esztendős tréner számára, hogy a következő szezonban is ő irányítja együttesünket, már az NB I-ben.
Borbélynak nem volt sok ideje az ismerkedésre, miután áprilisban átvette az irányítást, ugyanis rögtön nagyon fontos mérkőzéseken kellett bizonyítani. Egy magabiztos, 5-0-s idegenbeli sikerrel nyitott a Mosonmagyaróvár ellen, majd hazai pályán a PMFC-t győztük le 3-1-re. Ezután Kazincbarcikán az első félidőben kétgólos hátrányba kerültünk, ám remekül nyúlt bele a meccsbe, és fordítani tudtunk! Május 20-án következett a szezon rangadója a Vasas ellen, ahol ismét nagy tartásról tettünk tanúbizonyságot, kétszer is hátrányból felállva győztünk 3-2-re, majd az utolsó bajnokin az Ajka otthonában győztünk, és következhetett az ünneplés.
A vezetőség a következő szezont is Borbély Balázzsal képzeli el, aminek a szakember is nagyon örül, és óriási ambíciókkal veti bele magát a munkába, immáron az NB I-ben.
- Megtisztelő számomra, hogy megkaptam a lehetőséget a tulajdonosoktól, és továbbra is én lehetek az ETO vezetőedzője – kezdte Borbély Balázs. – Nem volt nehéz meghoznom a döntést, hiszen nagyon örülök neki, hogy velem képzelik el a jövőt. A terveink közösek a klubvezetéssel, a játékosokkal és a szakmai stábbal, egyértelműen bent kell maradnunk az élvonalban, ahol jól akarunk szerepelni. Tisztában vagyunk vele, hogy ez más kávéház, magasabb a színvonal. Ennek tudatában szeretnénk megerősíteni a csapatot, olyan minőséget akarunk kialakítani, ami biztosítja számunkra a célok elérését. Holnaptól belevágunk a munkába, innentől mindenki azon dolgozik, hogy egy jó felkészülést csináljunk.