Pénteken 17.45 órakor, a felcsúti Pancho Arénában fogadja a belga együttest nemzeti csapatunk,  amely jelenleg Telkiben készül a találkozóra, illetve természetesen a február 27-ei visszavágóra. A magyar keretbe a legtöbb játékost eddig is az ETO FC Győr adta, hiszen Kovács L., Nagy F., Savanya, Süle és Vachter lévén, öt labdarúgó képviseli a zöld-fehéreket, ám ez a szám most bővült, mert a kapus Borók Dorina személyében ma újabb győri csatlakozik az együtteshez.

 

A Nemzetek Ligájának rájátszásában szerepel a szerb válogatott is, így az ETO kitűnő védője, Andjela Frajtovic is érdekelt lesz a sorozatban.

Az U19-es magyar válogatott Portugáliában vesz részt egy nemzetközi négyes tornán, és az együttesbe meghívást kapott három győri játékos, Spilenberg Maja, Kern Fanni és Petrovics Petra. A szlovák utánpótlás válogatott szintén nemzetközi mérkőzéseken szerepel, és a csapat tagja lesz az ETO-ból Horváthová Szimona, míg Szabová Sofia bokasérülése miatt, kénytelen volt lemondani a szereplést.