Bronzérmet szerzett csapatunk a Duna-kupán
Rekkenő hőségben 3-2-re győzte le a Topolya csapatát a Duna-kapu második napján, a bronzmérkőzésen.
Nagyon intenzíven kezdte a mérkőzést csapatunk. Már a 4. percben megszerezte a vezetést az ETO FC. A bal oldalon történő labdakihozatal után Vitálishoz került a labda a kapuval szemben, de csapatkapitányunk nem lőtt, kitolta Schönhöz a labdát. A szélső remekül centerezett és az érkező Bumba lőtt a kapuba. Ezután hamar növelhettük volna az előnyt: Vitális, Gavric és Bumba előtt is adódott lehetőség. A 14. percben az első valamire való topolyai akció végén Bosic egyenlített. Az első félidő ráadásában visszavette a vezetést csapatunk: Megyeri jól indította Njiet, aki kihasználta a helyzetet.
A második félidő kissé lassabb tempóban kezdődött, mint az első. Kevés helyzet, sok mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést ebben a periódusban. A 40. percben aztán megvillant újra a bal oldalunk, Bumba és Stefulj váltottak remekül, utóbbi beadása pedig megtalálta Gavricot, aki nem hibázott közelről. A vezetőedzők mindkét oldalon sokat frissítettek. A mérkőzés vége élénkült meg aztán igazán, főleg miután szépített a Topolya: az 53. percben szépen lőtt a kapuba Milosavic. Az eredmény már nem változott, csapatunk a második szerb ellenfelét is legyőzte az idei felkészülési időszakban.
ETO FC – FK TSC Backa Topolya: 3-2 (2-1)
MOL Aréna
Gsz.: Bumba, Njie, Gavric ill., Bosic, Milosavic
ETO FC: Megyeri, - Vladoiu (Bíró, a félidőben), Krpic, Csinger, Stefulj (Csorba, az 55. percben), - Décsy (Mass, a 40. percben), Vitális, Gavric (Szép, az 55. percben), - Bumba (Tollár, a 40. percben), Njie (Bánáti, a 45. percben), Schön (Huszár, a 60. percben)