Dino Grozdanic hazájában, a Dinamo Zagreb csapatában nevelkedett, ahonnan a a 2021/22-es szezonban szerződött a görög Asteras Tripoli gárdájához. Görögországon belül két klubhoz is kölcsönbe került, előbb a PS Kalamata, majd a Diagoras együttesét erősítette, tavasszal pedig az ETO sikereiért fog küzdeni.
A remek felépítésű, ballábas középhátvéd örül, hogy itt lehet, már nagyon várja, hogy a pályán is megmutathassa magát a drukkereknek.

- Bízom benne, hogy a csapat segítségére tudok lenni a teljesítményemmel és együtt szép sikereket érhetünk el. A körülmények adottak a jó szerepléshez, szeretnék a pályán bizonyítani és örömet szerezni a klub szurkolóinak - mondta a horvát futballista.

Steven Vanharen sportigazgató örül, hogy Grozdanic érkezésével bővültek a lehetőségek a hátvéd sorban is. 

Dino egy fiatal, tehetséges bal lábas középső védő, aki a horvát U21-es válogatott tagja - kezdte a sportigazgató. - Örülök, hogy egy ilyen játékost hozzáadhatunk a csapatunkhoz, és tovább fejleszthetjük őt a legmagasabb szint elérésére.

 

Bízunk benne, hogy Dino hamarosan bemutatkozhat a pályán, és megerősíti a védelmet, miközben szurkolónknak szép pillanatokat szerez!

Sok sikert kívánunk ETO-mezben!