
Ellenfélnézőben: DVSC
Támadásban jó a hétszeres bajnokcsapat, ám a védelme igencsak zavarba hozható.
Nem járnak jó idők a Debreceni VSC-re: a tavaly ötödik, egy évvel azelőtt harmadik helyen végző hétszeres bajnokcsapat jelenleg az OTP Bank Liga tabellájának legalján szerénykedik. A 2024/25-ös idényt Szrdjan Blagojeviccsel kezdő, majd Máté Csabával folytató piros-fehéreket most Nestor El Maestro igyekszik kikormányozni a kiesőzónából, jelenleg inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A hajdúságiak szempontjából különösen aggasztó, hogy a védelmük a „leggólképesebb” az egész NB I-es mezőnyben: 23 mérkőzésen 47-szer voltak kénytelenek kapitulálni − ez tízzel több, mint az előttük álló Kecskemét kapott góljainak száma −, így elöl hiába szereztek 36 találatot Dzsudzsák Balázsék, produkciójuk mindössze 19 pont „összeguberálásához” volt elegendő. Kár lenne ugyanakkor kiesőként elkönyvelni a hajdúságiakat, hiszen a már bennmaradást 10. helyen álló Nyíregyháza mögötti ötpontos hátrányuk a hátralévő tíz meccsen még ledolgozható.
Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy a Loki rendkívül szeszélyes, kiszámíthatatlan csapat, hiszen ugyanúgy képesek voltak otthon 5−0-ra kikapni a Pakstól, mint ugyancsak a Nagyerdei Stadionban 5−4-re legyőzni a Ferencvárost, utóbbi azt mutatja: nem labdarúgótudással van a legnagyobb baj Debrecenben.
A tavaszi szezont ígéretesen, a Nyíregyháza 3−1-es legyőzésével kezdték a „cívisek”, majd az MTK-t verték idegenben 2−0-ra, de a folyatásban jött négy vereség, igaz, ebből hármat az első három helyezett, a Puskás Akadémia, a Paks és a Fradi ellen szenvedtek el – a középmezőnyhöz tartozó Vidi elleni hazai zakót már sokkal nehezebb lesz megmagyarázni Lang Ádáméknak.
A DVSC 36 góljának csaknem felén két labdarúgó, Brandon Domingues és Bárány Donát osztozik, ketten összesen 17-szer (9, illetve 8 gólt szerezve) találtak az ellenfelek kapujába – jellemző, hogy az utánuk következő Maurides mindössze 4-szer volt eredményes, igaz, a brazil a télen érkezett.
Ha már a téli érkezőknél tartunk, a vártnál jóval gyengébb szereplés nagy forgalmat indított el: jött a svéd Rönnlöf Castergren, az osztrák Maximilian Hofmann, a már említett Lang Ádám, a bolgár Krisztijan Malinov, Szűcs Tamás, Vidnyánszky Mátyás, valamint a közép-afrikai-francia Amos Youga, a kölcsönbe érkezők közül Hegyi Krisztián a West Ham Unitedtől, Maurides pedig a St. Paulitól tette át székhelyét Debrecenbe.
Távozott a brazil Victor Cristiano Braga, a két montenegrói, Meldin Dreskovics és Dusan Lagator, a japán Szenaga Naoaki és az izlandi Thor Úlfarsson; Engedi Márk, Hornyák Csaba és Kohut Máté pedig kölcsönben tölti a tavaszi szezont.