Elvitte mindhárom pontot a Felcsút
Két ellentétes félidőt produkálva ezúttal nem sikerült a gól- és pontszerzés sem. 1-0-ra nyert az OTP Bank Liga 9. fordulójában a Puskás Akadémia az ETO Stadionban.
Efráin Juárez három helyen változtatott a legutóbb, az MTK otthonában győztes csapaton: bekerült Balogun, Ricardo és Huszár.
Nem kezdtek jól a mieink és első helyzetéből előnybe is került a vendég csapat. A későn záró Balogun-Krpic páros között Dárdai lépett ki és lőtt kapufát, a kipattanót azonban Lukács passzolta a kapuba. A 15. percben Németh cselezte magát beadásig, majd Lukács elhibázta a ziccert. Nem találtuk a ritmust az első félidőben. Az első kósza lehetőséget Huszár elfutása hozta, mely kirúgással ért véget. A 31. percben gyors átmenet után Dárdai lőtt kevéssel a kapu mellé. A 33. percben Petrásnak is közbe kellett avatkozni, miután Duarte szánta el magát lövésre 25 méterről.
A második félidőben – hála Gavric pályára lépésének – változott az intenzitás. A 60. percben éppen a szerb középpályás előtt adódott nagy helyzet, de „túlhelyezte” a Bennette által begurított labdát. Selyem Bálint sajnálatos sérülést szenvedett a 67. percben, így nem sokkal pályára lépése után le kellett cserélni. Először kapott lehetőséget győri színekben tétmeccsen Marong is, aki a 77. percben egy labdaszerzés után jó lövést eresztett a kapura, de fölé ment. A 79. percben Gavric cselezte be magát, majd ívelt Marong fejére, de a csatár közelről rosszul fejelte le a labdát. A 85. percben Stefulj sokadik szögletét jól csúsztatta át a hosszúra Kulenovic, ahol Djukanovic érkezett, de nagyot védett Lehoczki. Nem sikerült a kisebb és nagyobb helyzeteket sem gólra váltani, így pont nélkül maradt csapatunk.
ETO FC-Puskás Akadémia FC: 0-1 (0-1)
ETO Stadion, 4247 néző
Gsz.: Lukács
ETO FC: Petrás, - Stefulj, Krpic, Urblík, Balogun, Bennette (Djukanovic, a 60. percben), - Agba (Marong, a 75. percben), Ricardo (Gavric, a félidőben), Szép, - Huszár (Selyem, a 60. percben; Bumba a 70. percben), Kulenovic
Puskás Akadémia FC: Lehoczki, - Orján, Arutiuniunan, Golla, Farkas, - Duarte, Kern (Varga, a 86. percben), Nissila (Okeke, a 61. percben), - Dárdai (Krupa, a 61. percben), Németh (Colley, a 86. percben), Lukács (Soisalo, a 86. percben)