A mérkőzést koszorúzás és méltó emlékezés előzte meg Verebes József halálának 10. évfordulója alkalmából a klubvezetés, klublegendák és a család társaságában. 

Borbély Balázs három helyen változtatott a múlt héten, Zalegerszegen vereséget szenvedő kezdőcsapaton: a kupban ismét Petrás kezdett, mellette Benbouali és Vitális került be a tizenegybe Njie és az eltiltását töltő, Tóth helyett. 

Gyakorlatilag semmi nem történt az első játékrészben. Schön és Stefulj által képviselt bal oldalon próbáltuk bontani az ellenfelet, de vagy az utolsó passzokba vagy az azt megelőzőekbe csúszott hiba. Az eseménytelenségen egy cserével próbált javítani Borbély: Bánáti helyére Buzmba érkezett a pályára. Az első valódi lehetőség nem is előttünk adódott, Kerezsi lőtt a kapu fölé az 51. percben. Két perccel később Vitális próbálta meglepni a vendégek kapusát, de odaért a rövidre Hegyi. A 60. perctől erős mezőnyfölényben volt az ETO, és mivel az ellenfél is egy térfélre kényszerült nagyon sűrű volt a mezőny. Főként beadásokkal operáltunk, ennek okán Pyshchur is pályára lépett. Az áttörés nem jött meg. A 76. percben Vitális szögletét Stefulj fejelte nagy erővel a kapus kezébe. A 81. percben Njie akciózott a büntetőterületen belül, a lepattanó labdát Bumba lőtte a kapu fölé nagy erővel. 

Ezen a mérkőzésen nem volt valós átütőerő a csapatban, a vendégcsapat elvitte, amiért jött. 

ETO FC-MTK Budapest: 0-0 (0-0)

ETO Stadion, 4920 néző

ETO FC: Petrás, - Stefulj, Krpic, Csinger, Vladoiu (Bíró 63'), - Décsy (Njie 63'), Vitális, Gavric, - Bánáti (Bumba 46'), Benbouali (Pyshchur 75'), Schön (Zivkovic 80')

MTK: Hegyi, - Armalas, Kádár, Beriashvili, Vitályos, - Kerezsi (Horváth A. 88'), Kata, Zeljkovic, Németh H. (Kovács 56'), Átrok (Jurek 56') - Jurina (Németh K. 66')