Akadémiánkon nevelkedő kapusaink hosszú időre megoldást nyújthatnak a kapuban. A fiatalok kiemelkedően fejlődnek évről-évre és a remek teljesítmény sem a klub, sem a válogatottak számára nem titok. Hajczinger Botond 17 évesen már az NBIII-as csapatban kap szerepet, Pleszkáts Milos az U16-os válogatottban, míg Lengyel Huba az U17-es nemzeti együttesben számít visszatérő kerettagnak. 

Hajczinger Botond

A 17 éves játékos Kunszigeten kezdte pályafutását. 2016-ban, 8 évesen került az ETO kötelékébe és végigjárta a szamárlétrát. 2025. július 27-én mutatkozott be az NBIII-ban, az előző idényben főként az U19-es csapatban számított alapembernek, ahol 12 mérkőzésen állt a kapuban. A 2025/2026-os idány utolsó két harmadosztályú találkozóján egyaránt ő védte az Akadémia kapuját. Az idei szezonban Hajczinger betekintést kapott az ausztriai edzőtáborban a felnőtt labdarúgásból, hiszen tagja volt a táborozó keretnek. Az ETO Akadémia mindhárom szezonbeli mérkőzésén ő állt a gólvonalon, így 17 évesen markáns felnőttrutint szedhet magára ebben a szezonban.

Pleszkáts Milos

A 16 éves Pleszkáts Milos tavaly nyáron igazolt Győrbe a Soroksár együttesétől. A saját korosztályának számító U16-ban 19 mérkőzésen jutott lehetőséghez kezdőként, az U16-os Országos Kupában döntőt játszó együttesben a kupasorozat minden mérkőzésén Pleszkáts állt a kapuban. Az idény végén két alkalommal tagja volt az U16-os válogatottnak, de pályára még nem lépett a korosztály legjobbjai között. 

Lengyel Huba

Lengyel Huba Eneséről került az ETO kötelékébe. 2018-ban, 9 évesen elsőként a futsalon keresztül szerepelt a győri zöld-fehér színekben. 2020 óta rendszeresen tagja a korosztályának megfelelő csapatoknak, az utóbbi két idényben több edzésen megmutatta magát az NBIII-as csapat edzésén és egy-egy mérkőzésen a keretbe is nevezte a szakmai stáb. A 2025/2026-os szezonban főként az U17-es korosztályban számított alapembernek. A tavaszi szezon folyamán két alkalommal az U17-es magyar válogatott bő keretébe is meghívót kapott Lengyel, de mérkőzésen még nem léphetett pályára. 

Sok sikert és sok kapott gól nélküli meccset kívánunk fiatal kapusainknak!