Jelenleg négy csapat szinte azonos eséllyel küzd a bajnoki döntőt jelentő első két helyért, ezért is van nagy jelentősége az összecsapásnak. A listavezető ETO-nak mindössze egy pont előnye van a Puskás Akadémia és az FTC előtt, míg az MTK a negyedik helyen tanyázik. A szintén kupadöntős fővárosi együttes ugyan lépéshátrányban van a többi csapattal szemben, de nyílván mindent elkövet, hogy a hétfő esti televíziós rangadón, megnehezítse a győriek dolgát. Az MTK  erejét jelzi, hogy meghatározó játékosai között ott van a válogatottsági rekorder Vágó, a jelenlegi magyar válogatott keretében számításba vett Zágor, Siklér, Csányi és Mészáros, a szerb válogatott Vajda, a két görög válogatott, Palama és Voila, rajtuk kívül pedig még több utánpótlás válogatott is erősíti a kék-fehéreket.

Nem áll könnyű feladat előtt tehát az ETO, amelynek tagjai viszont a múltban már sokszor bizonyították, hogy helyén van a szívük az ilyen jellegű nagy csaták esetén. A Magyar Kupában, az FTC ellen aratott magabiztos siker további lendületet adott a zöld-fehéreknek, akik természetesen optimistán várják a találkozót, még akkor is, ha a szakmai stáb, betegség és sérülés miatt, csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölheti ki a kezdőcsapatot.