Pénteken kora este a Debrecent fogadjuk az OTP Bank Liga 24. fordulójában két legtöbbszörös vidéki bajnok rangadóján. A Loki jelenleg a hagyományaihoz méltatlan sereghajtó pozíciót foglalja el a tabellán, a mieink viszont tavasszal még veretlenek a bajnokságban, és a 2025-ös teljesítménye alapján listavezető lenne a csapat.

− Úgy vélem, megérdemlünk minden egyes tavasszal szerzett pontot, hiszen hihetetlenül keményen megdolgoztunk ezekért a sikerekért – vélekedik román támadó középpályásunk, Claudiu Bumba. − Kőkemény felkészülési időszakon vagyunk túl, és lehet, hogy egyeseket nagyon megleptek az eredményeink, de minket, illetve engem biztosan nem. Remek csapatunk van, és a jó start ráállított bennünket egy útra, amelyről nem is szeretnénk letérni, sőt, az az érzésem, hogy még jobbak is lehetünk. Az elvégzett munkát túl persze van még egy összetevője a jó formánknak: az, hogy hiszünk magunkban.

− A múlt héten legyőztük a Nyíregyházát, most ismét egy kiesés ellen küzdő csapat, a Debrecen következik. A hajdúságiak jelenleg az utolsó helyen állnak, minden pontra égető szükségük van – ez még veszélyesebbé teszi őket?

− Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de nekünk elsősorban magunkra kell figyelnünk. Nem számít, ki ellen játszunk, az a lényeg, hogy százszázalékosan felkészülten, koncentráltan lépjünk pályára, és mindig hozzunk meg minden lehetséges áldozatot a három pont megszerzése érdekében. Megmutattuk már, hogy ha kell, le tudjuk győzni listavezetőt is.

− Eddig kétszer játszottunk a Loki ellen, idehaza vereséget szenvedtünk, Debrecenben döntetlent játszottunk, ahol te szerezted a vezető gólunkat. Hogyan emlékszel vissza arra a találkozóra?

− Azon a mérkőzésen csatárt játszottam, és az is beugrik a találkozóról, hogy nagyszerű első félidőt produkáltunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, amelyeket sajnos ki is hagytunk. A játékunk alapján megérdemeltük volna a győzelmet, de ez már a múlt, nekünk az előttünk álló feladatra kell összpontosítanunk. Tökéletesen fókuszáltan kell pályára lépnünk, és idehaza győzelemmel kell kiszolgálnunk nagyszerű szurkolótáborunkat. Ehhez persze elengedhetetlen a már említett koncentráció és önfeláldozás, minden párharcba úgy kell belemennünk, mintha az életünk múlna rajta.