Kedvezőtlen előjelekkel készülhettek mienk a Puskás Akadémia elleni rangadóra, hiszen betegség és sérülések okán voltak hiányzók. 

A pályán lévők remekül reagáltak a kialakult helyzetre az elején, még ha a meccset jobban is kezdték a vendégek. Az első tíz percben Borok védései és a kapufa is segített. Az első negyedóra után aztán egyre inkább vették fel a területet a mieink és szép átmenetekkel meg is tudták bontani a Puskás védekezését. A támadóharmadban főként Kocsán és Matos voltak elemükben, de az egész meccsen „extrát” tudott hozni a hátsó alakzatból Vida, Topalov és Thalita is. A 32. percben megszerezte a vezetést az ETO FC: a jobb oldalon alakított ki szép helyzetet Savanya és Öreg, utóbbi beadására mintaszerűen érkezett Matos és lőtte ki a jobb alsót. A vezetés birtokában sem húzta vissza a sorokat csapatunk, nagyobb helyzet azonban már nem alakult ki egyik oldalon sem.

A második félidőre feltűnően védekezőbb felfogásban jött ki az ETO FC. A fennálló állapotot és a stabil győri védekezést hosszú, magas labdákkal próbálta feltörni a vendégcsapat. A labdákat jól kontrollálta a Topalov vezette védelem. Amikor pedig a védelem már nem tudott segíteni, akkor ismét Borok bravúrjai miatt nem jött össze az egyenlítés a vendégeknek. A mieink támadójátékában két-három elfutás volt csak, de ezeket nem tudták a lányaink helyzetekké alakítani. Az meccs utolsó tizenöt percében megnőtt a nyomás a kapunk előtt és végül nem sikerült kihúzni előnnyel a végéig. A 86. percben a sokadik beívelést elsőre ugyan sikerült hatástalanítani, de a lepattanóra jobban reagált a vendégek játékosa, Palakovics. A hősies védekezés végül tehát egy pontot ért, ráadásul újoncot is avattunk a mérkőzésen: a 2010-es születésű, Szabó Ingrid mutatkozott be.

ETO FC – Puskás Akadémia FC: 1-1 (1-0)

Gsz.: Matos ill. Palakovics

ETO FC: Borok, - Öreg (Oroszi), Topalov, Sali, Thalita (Szalai M.), Vida (Szabó I.), - Abambila, Savanya, Süle, Matos (Achiaa), - Kocsán

Puskás Akadémia FC: Pongrácz, - Szarvas, Bokor (Androniki), Pécsi (Szakonyi), Palakovics, Merrill, Surautsava (Tóth), Nagy, Mayer, Tuza, Brekovszki (Sági)