A 19 esztendős Huszár Marcell már nagyon fiatalon az ETO kötelékébe került, ahol a szamárlétrát végig járva 2022. áprilisában pályára léphetett előbb a második csapatnak számító ETO Akadémia színeiben, majd még ennek a naptári évnek a végén debütált az NB II-ben is. Akkor a tavaszi szezonban már több alkalommal is kezdőként kapott szerepet, és megszerezte első találatát is a felnőttek között. A mögöttünk hagyott, feljutással végződő szezonban összesen huszonöt alkalommal volt pályán a Merkantil Bank Ligában és egyszer a MOL Magyar Kupában, ezeken a találkozókon pedig 5 gólt szerzett, míg az NB III-ban 2 meccsen egyszer volt eredményes.
A vezetőség úgy gondolja, Huszárnak környezetváltozásra van szüksége, és a fejlődése érdekében a következő szezont a DVTK csapatánál tölti kölcsönben, ami alatt reményeink szerint kellő játékpercet és tapasztalatot szerez, majd ezzel felvértezve tér vissza hozzánk.

Sok sikert, Huszi!