Ledio Beqja az elmúlt hat évet a KF Teuta csapatánál töltötte, ahol már 17 évesen bemutatkozott az első csapatban. Ezekben az években 151 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett, és négy trófeával gazdagodott, fiatal kora ellenére pedig csapatkapitányként vezette az együttest.

A 23 éves futballista pályafutása során már bizonyította, hogy képes magas szinten teljesíteni. Beqja középpályásként kiemelkedő technikai tudásával, dinamikájával és taktikai érettségével emelkedik ki. Pontos passzai és érett játéka különösen nagy előny lehet csapatunk számára.

- Nagyszerű fogadtatásban részesültem mind a stáb, mind pedig a játékosok részéről. Örülök, hogy két honfitársam is van a csapatban, ami segíti a beilleszkedésem. Ez az első alkalom, hogy Magyarországon járok, de már most nagyon tetszik az ország. Úgy tudom, hogy erős bajnokságba kerültem, ez remek fejlődési lehetőséget nyújt számomra, bízom benne, hogy fel tudok nőni a feladathoz, és jó játékkal segítem a csapatot a jövőben – zárta a játékos.

Vezetőségünk is sokat vár az albán játékostól, és bízunk benne, hogy gyorsan a csapat segítségére lesz a középpályás.

- Ledio egy fiatal, jó képességű játékos, aki azonnal erősítést jelenthet csapatunkat, de még mindig magasabb szintre fejlődhet - mondta Steven Vanharen sportigazgató. - A játékában rejlő intenzitás segíteni fog nekünk abban, hogy tovább fejlesszük a játékstílusunkat. Örülünk, hogy csatlakozott a klubhoz!

Beqja a következő hetekben keményen készül az előtte álló kihívásokra. Szurkolóink hamarosan a pályán is láthatják őt, ahol bízunk benne, hogy gyorsan bizonyítja tehetségét.