Mondhatjuk, hogy remekül sikerült az előző szezonod. Kupagyőzelem, ezüstérem a bajnokságban, házi gólkirályi cím. Egyértelmű volt, hogy ezután is maradsz Győrben?

Sok mindent kellett mérlegre tenni a szezon végén, hiszen, mint ismert új vezetőedzővel és szakmai stábbal vágunk neki az új idénynek. Kicsit mindenki számára egy felfrissülés jön és azt gondolom, ez nagyon jót fog tenni a csapatnak. Úgy érzem pozitívan fogunk kijönni ebből a változásból.

Mit vársz ettől a felfrissüléstől? Változnak-e az egyéni- és csapatcélok?

Többször hátráltatott sérülés az utóbbi szezonokban. Ezeket most nagyon szeretném elkerülni. Ha ez teljesül, hiszek benne, hogy egyéni címekért is küzdhetek, ezzel együtt pedig a csapatsikerek is jönni fognak. Nehéz előjáróban jósolni a szezonra, de abban biztos vagyok, hogy ez a csapat mindent meg fog tenni a siker érdekében. Ismerem a csapatot és ismerem magamat is. A csapat érdekeit mindenki szem előtt és tiszteletben tartja, de, ha nekem jól fog menni, akkor az azt is jelenti, hogy a csapat is jól szerepel. Támadó vagyok, így sok múlik rajtam, de tudom, ha jönnek az eredmények és jönnek a gólok, azok a csapat erejét mutatják, hiszen jó csapat nélkül nincsenek gólok sem.

A pályán belül látjuk rajtad a küzdeni akarást minden alkalommal. A pályán kívül is nagyon ambiciózus vagy, hiszen mostmár mesterszakos közgazdásznak mondhatod magad. Hogy fér össze a hallgatói lét a focival?

Éppen aktuális téma a tanulás, igen, hiszen június végén sikeres záróvizsgával abszolváltam az egyetemi tanulmányaimat. Mindig nagyon fontos volt számomra, hogy a tanulmányaimat és a labdarúgást egyensúlyba tudjam helyezni. Egyelőre női labdarúgóként más „polcon” vagyunk, mint a férfiak, így amellett, hogy fontosnak is tartottam a tanulást, elengedhetetlen is a megalapozott jövő érdekében.Vannak céljaim az életben a labdarúgó karrier után is. 
Pályán belül és pályán kívül is megvannak a célok, de ez egy nagyon nagy lökést is ad, hogy mindent kihozzak a labdarúgásból és rendkívül motivált is vagy az új szezon előtt.