Az évek múlásával számos emléket őrizhetünk: győzelmeket, katarzist, vereségeket, csalódásokat. A szurkolók közül sokan végig szorították akár a lelátóról, akár a televízión, streameken keresztül az elmúlt 17 évet. Azt azonban vélhetően elég kevesen mondhatják el, hogy ez idő alatt minden mérkőzésen a helyszínen, közvetlen közelről részesei voltak a zöld-fehér történelem e szakaszának. Talán a stadionban található eszközök, berendezési tárgyak és kiegészítők is mind megújultak 2008 óta. A gyep vitte hírét 17 év történelmének, de most végre ez is a modernitás útjára lépett és megújult. A korszakokba visszanyúló pázsit kiszolgálta a csapatot, és nagykorúvá válása előtt elérkezett az idő a cserére.

Az ETO Stadion történelmének tanúja 

Stuttgart, Montpellier, Dinamo Zagreb, Bayern München, Maccabi Tel-Aviv, Göteborg, AIK Stockholm, Rapid Wien csak pár nemzetközi ellenfél, amely pályára léphetett a most lecserélt gyepen. A Giroud fémjelezte Montpelliert ugyan kiütöttük Európából, majd játszottunk a fent említett csapatok sokaságával is. Egészen az idei Konferencia Liga menetelésig nem volt alkalma az ETO Stadion gyepének arra, hogy gólt ünneplő hazaiak feküdjenek rajta egymás hegyén-hátán. A Pyunik Yerevan elleni hazai győzelem volt az első nemzetközi siker is a sokat látott pázsiton és ezt követte az AIK Stockholm, továbbjutással felérő legyőzése és a Rapid Wien elleni bravúros siker is. Akkor még nem tudtuk, hogy hattyúdalát éli a borítás, bár sokan, egyre hangosabban látták szükségességét a gyepcserének. De ne rohanjunk ennyire előre…

Hiszen volt részünk megannyi hazai sikerben és kudarcban is. 2008-tól kezdve középcsapatból, stabil felsőházas együttes lett a mienk. A 2011/2012-es kiírásban már a dobogón végzett a Pintér Attila vezette csapat. 2013. május 12-én pedig addig nem látott tömeget szolgált ki a gyep, hiszen a bajnoki címet ünneplő csapat és szurkolók együtt zúdultak rá a zöld fűre. Sokak számára volt felejthetetlen érzés és nap. Már csak azért is, mert ezután hosszú évekig nem lehetett részünk sikerekben, legalábbis a legmagasabb osztályban. A 2014- es szezon után az MLSZ licencproblémák miatt nem kaptunk indulási jogot és a klubot kizárták az élvonalból. 2024-ig a stadion gyepszőnyege nem biztosíthatta első osztályú mérkőzés borítását. A sportszakmai és pénzügyi biztonság útján sikerült az NBI-be való feljutás. A 2024/2025-ös szezon pedig megalapozta a korábban már megénekelt nemzetközi bravúrokat és a „hegyén-hátán” ünnepléseket is.

Most pedig eljött a gyepcsere ideje. Rengeteg közös emlék és élmény, mely minden szurkolóknak mást jelent.

És hogy mégis mit tud az új borítás?

A gyepcsere egyébként is tervben volt. Azonban a nyári gombás fertőzés felgyorsította az eseményeket. Az előkészítő munkálatok a Rapid Wien elleni Konferencia Liga küzdelmek után azonnal elkezdődtek és a Nyíregyházával szemben megnyert hazai bajnoki után másnap már gépek sorakoztak a zöld füvön.

A régi borítás két nap alatt eltűnt, az öntözőrendszer cseréje elkezdődött és ezzel egy időben lassan kigördültek az új korszakot is szimbolizáló fűtekercsek. Rendkívül strapabíró természetes fűről beszélünk, melyet közel két évet neveltek a Richter Rasen nevű cég bázisán Ausztriában. A több mint százéves tapasztalattal bíró cég nagyon sok európai topklub borításáért felel, mint a Shakhtar Donetsk, a Hertha Berlin és Freiburg SC. Valamint több kiemelt eseményre biztosította már a füves borítást, úgy, mint a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Elmondható tehát, hogy magas minőségű gyepen játszhatnak az ETO FC játékosai.

És, hogy a szerzett góljaink is más köntösbe kerüljenek: a kapuk és a hálók is megújultak, így a gólszerzés öröme is egészen más élvezetet fog mostantól nyújtani mind a szurkolóknak, mind a játékosoknak.

Nincs más kívánságunk: az FTC ellen felavatásra kerülő új pázsit is hozzon legalább annyi katarzist és sikert, amennyit az előző hozott a fennállásának 17 éve alatt. Csakis a legmagasabb szinteken, a legmagasabb élményt nyújtva mindenkinek!