Sorozatban negyedik Magyar Kupa-győzelméért indult harcba együttesünk a tavalyi finálé visszavágóján az MTK ellen. A mérkőzés képe szinte az első perctől kirajzolódott: a mieink sokkal többet birtokolták a labdát, a kék-fehérek pedig kontráikban bízva stabil védekezésből, gyors átmenetekkel igyekeztek operálni.

Kezdetben úgy tűnt, a mi meccstervünk lesz a nyerő, hiszen előbb Vachter Fanni beadása után Kathleen White elől kellett mentenie Varga Lucának, majd Savanya Csilla alakított ki ziccert Süle Dórának, aki két csel után lábon lőtte az MTK kapusát.

A két kimaradt lehetőség után törvényszerűen jött a hideg zuhany: a 14. percben egy előrevágott labdára Legendás Lora és Mészáros Cecília rohant rá, majd előbbi szépen passzolt középre, Mészáros pedig a kiszolgáltatott helyzetben lévő Bíró Barbara kapujába lőtt (0−1).

Mindössze hét perc telt el a gól után, s még nagyobb lett a baj: ezúttal Vágó Fanny indította szépen Csányi Diánát, aki kicselezte Andjela Frajtovicsot, és pazarul tekert a bal felső sarokba (0−2).

A kétgólos hátrány sem zökkentette ki azonban a mieinket, akik fokozták a nyomást: a 29. percben Sali Rebeka beadásból White került ziccerbe, de lövését bravúrral védte Varga. Három minutummal később azonban már a remeklő MTK-kapus is tehetetlen volt, ekkor Simona Horváthová lódult meg a bal szélen, centerezéséről White lemaradt, érkezett viszont Vachter Fanni, és a hálóba lőtt (1−2).

A második félidőben megmerevedtek a frontvonalak, jóval kevesebb helyzetet láthatott az Új Hidegkuti Nándor Stadion közönsége, leginkább a mieink távoli próbálkozásai jelentettek némi veszélyt. A 73. percben aztán az MTK-nak jött össze egy helyzetféleség: Vágó Fanny kevergetett a tizenhatosunkon belül a jobb oldalon, de passzáról a túloldalon lemaradt Csányi.

A hajrában, ha lehet, még nagyobb lett az ETO-mezőnyfölény, előbb Savanya távoli bombáját, majd Öreg Cintia éles szögből leadott lövését védte Varga. A hátralévő időben MTK-sok ugyanolyan hatékonyan ölték az időt, ahogyan az első félidőben a helyzeteiket kihasználták, ám a hosszabbítás negyedik percében Savanyának megint elsült a lába, s labda a kapu bal alsó sarkában kötött ki (2−2) – akárcsak tavaly, jöhettek a tizenegyesek!

A büntetőpárbajra mi mehettünk lélektani előnyben, s ezt ki is használtuk: Savanya, Vida Boglárka és Frajtovics belőtte a maga tizenegyesét, s Nagy Fanni negyedikként hiába hibázott, Bíró Barbara Vajda Orsolya és Molnár Adelina lövését is megfogta, Palama pedig kapufát lőtt, így meglett a csapat sorozatban negyedik, vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs zsinórban tizedik Magyar Kupa-győzelme!

Simple Női Kupa, döntő

ETO FC Győr−MTK Budapest 2−2 (1−2), tizenegyesekkel 3−1.

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion.

Vezette: Urbán E. (dr. Kulcsár J., Hegedüs-Baráth)

Gól: Vachter (32.), Savanya (90+4.), ill. Mészáros C. (14.), Csányi D. (22.)

Sárga lap: Pataki G. (45.), Kocsán (72.), ill. Horváthová (39.), Kocsán (72.), Frajtovics (90+6.)

ETO: Bíró B. – Sali, Nagy F., Frajtovics, Horváthová (Öreg, 59.) −Süle D., Abambila, Savanya – Vachter (Shuppo, 75.), White (Vida B., 46.), Kocsán.

MTK: Varga L. – Vajda O., Bokor B., Palama – Legendás (László H., 83.), Gávris, Csányi D. (Siklér, 83.), Zágor (Molnár A., 83.) – Mészáros C., Vágó F., Pataki G.

(Fotó: mlsz.hu)