Szabó István: - Négy mérkőzésből nem ez volt a legjobb meccsünk, de ahogy küzdöttünk, az előtt megemelem a kalapom. Az első félidőben tulajdonképpen ki-ki meccs volt, a két gólon kívül volt azért hiányérzetem. A második játékrészben kicsit meglepődtem, mert nem ezt beszéltük meg, nagyon visszahúzódtunk és átvette az irányítást az ETO. A meccs vége felé már egyértelmű helyzetet is alakított ki a Győr, ám hatalmas kockázatot vállaltak, többet kellett volna tennünk támadásban. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, nagyon értékes győzelem volt.

Borbély Balázs: - Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Nagyon naivan tudunk játszani, olyan gólokat kapunk, amik tulajdonképpen nem is helyzetek után születnek, ezután pedig futunk az eredmény után. Ez így nagyon nehéz, ezen változtatnunk kell a jövőben.