Minden kimaradt, nyert a Tatabánya
Az NBIII Észak-Nyugati csoport 12. fordulójában egy gólos vereséget szenvedett csapatunk a Tatabányától.
Megerősített, többnyire az NBI-es kerettel készülő és ott fejlődő fiatal játékosokkal lépett pályára az NBIII 12. fordulójában az ETO Akadémia.
Jól kezdték a mérkőzést a mieink, hiszen már a 2. percben vezetéshez jutottunk: a jobb oldalon Njie labdájával Vladoiu futott el, akinek beadására szépen érkezett Pyshchur és lőtt a kapuba. A mérkőzés túlnyomó részében irányítottunk és birtokoltuk a labdát. A vendégek főként pontrúgásokból és gyors átmenetekből próbáltak veszélyeztetni. A félidő végén az egyenlítő gól is előbbiből született. A 39. percben egy hosszúra áttekert szabadrúgást Major tett a kapuba.
A második játékrészben egyre nagyobb nyomás alá helyeztük a vendég kaput, a két szélen Njie és Zivkovic próbált bontani és magas labdákkal megtalálni a Pyshchur-Lawrenzo párost. Ráadásul az 57. percben emberelőnybe is kerültünk, Szegleti jutott a kiállítás sorsára. Azonban mintha a kiállítás minket zavart volna össze jobban. Egy hosszan előrevágott labdánál Szabó bizonytalankodott hátul, amit Árvai ki is használt. Nem sokkal később kiegyenlítődött a létszám: Bíró jutott a kiállítás sorsára. Rengeteg helyzetet dolgozott ki addig és ezután is csapatunk, a kapufa négyszer és a vendég kapus is többször állta útját az egyenlítésnek.
Sajnos ez nem a mi napunk volt és a tapasztaltan, rutinosan játszó vendégek elvitték a három pontot Győrből.
ETO Akadémia-Opus Tigáz Tatabánya 1-2 (1-1)
Camping pálya, 100 néző
ETO Akadémia: Szabó - Bíró, Urblík, Miangue (Szarka), Vladiou (Csorba D.), Vingler (Kiss M.), Tollár, Zivkovic, Pyshchur, Huszár (Lawrewnzo), Njie.
Tatabánya: Zelizi - Buna, Biben, Szegleti, Preklet, Vass P. (Katona), Major (Árvai), Letenyei, Sandal (Németh), Gaszner, Tóth B. (Mártonfi). Edző:
Gsz.: Pyshchur, ill. Major, Árvai
Kiállítva: Bíró, Csorba D., ill. Szegleti
Nagy Ádám: "Luxus ennyi helyzetet kihagyni. Az eredmény miatt nagyon csalódott vagyok."