A harcosan játszó Soroksár ellen, magabiztos 3-0-ás győzelmet aratott az ETO, amely a hőségben, értékes három pontot begyűjtve kezdte az őszi szezont. A három találat mellett még volt jó néhány gólszerzési lehetősége volt a győri együttesnek, míg ellenfelének erre minimális alkalma akadt. Remekül mutatkozott be a kapuban Bíró Barbara, aki magabiztos védései mellett, remekül irányította társait. A csapat egészséges meghatározó játékosai, Kovács Laura, Nagy Fanni, Andjela Frajtovic, Öreg Cintia, Savanya Csilla, Kocsán Petra és Kennedy White nagyon sokat tettek a siker érdekében, a szűk keret miatt, rajtuk a szokásosnál is nagyobb most a teher. A tapasztalt ghánai középpályás Ernestina Abambila mellett, ezúttal mutatkozott be az ETO-ban Jánosi Ninetta, a 18 éves Németh Virág és a 20 esztendős Tóth Sára, akik hasonlóan a már korábban is szerepet kapó fiatalokhoz, Sali Rebekához (21 éves), Kern Fannihoz (18 éves),  Horvathova Simonához (17 éves), valamint a két tehetséges kapushoz, Krizsan Nikoletthez (16 éves) és Spilenberg Majához (17 éves), mindent elkövetnek a pályán, hogy teljesítményükkel hozzá tegyenek a csapat eredményes szerepléséhez. A rutin megszerzése persze nem megy egyik napról a másikra, így nagy szükség volna a már hónapok óta hiányzó játékosok felépülésére, de úgy tűnik, Borók Dorina, Süle Dóra, Vachter Fanni és Vida Boglárka visszatérésére egyelőre sajnos, még várni kell... 

Az ETO jövő szombaton, az élvonalbeli férficsapathoz hasonlóan, Miskolcon, a DVTK otthonában lép pályára.