Kedves gesztussal indult a találkozó, a kezdőrúgást ugyanis női csapatunk technikai vezetője, Kozma Máté végezte el, aki nemrégiben kötött házasságot, őt köszöntötte Horváth Cs. Attila női szakágvezető és Havas Máté akadémia-igazgató. A lányok aztán gólokkal is akartak kedveskedni a mindenesnek, s már az eső tíz percben sikerült zavart okoznunk a kék mezesek védelmében, először egy szöglet után kellett mentenie a gólvonalról Pataki Georginának, majd egy gyors támadást követően Kathleen White lövésénél mutatott be bravúros védést Erős Evelin. Később Savanya Csilla próbálkozott egy szabadrúgással, de az MTK kapusa ismét a helyén volt. A 37. percben aztán már nem volt kegyelem: egy rosszul hátrapasszolt labdát Vachter Fanni csípett el az MTK térfelének közepén, pazarul tálalt White elé, aki védője mellett kilépve nem kevésbé szép mozdulattal lőtte ki a jobb alsó sarkot (1−0). 

A szünet után már Bíró Barbarának is meg kellett mutatnia a tudását egy-egy szép MTK-kombináció után, de gólt megint csak mi szereztünk: az 54. percben csapatkapitányunk, Öreg Cintia centerezett remekül jobbról, középen Süle Dóra érkezett, és védője szorításában, kapásból a kapuba lőtt (2−0). Mindössze tizennégy perc kellett ahhoz, hogy összejöjjön harmadik és a negyedik gólunk is: előbb egy szilveszteri bakiparádéba illő MTK-s mozdulatsor után White szerezte meg második gólját (3−0), majd egy újabb Öreg-beadást követően a felső lécről lepattanó labdát tessékelte a kapuba fejjel Sali Rebeka (4−0). A 79. percben Sali küldött el gyufáért két kék-fehér védőt is a jobb oldalon, a beadása utáni White-lövést Erős kapus és a bal kapufa egyesült erővel hárította. Így az előny nem nőtt tovább, de magabiztos győzelmünknek köszönhetően visszafoglaltuk az aranyérmes pozíciót.

Dörnyei Balázs vezetőedző: „Nagyon büszkék lehetünk a csapatra, profi módon lehozták ezt a mérkőzést. Az első félidőben nagyon fegyelmezetten kivártuk, hogy hibázzon az MTK, a másodikban pedig olyan kiváló futballt mutattunk, amilyet nagyon ritkán látni. Minden pályára lépő játékosunk hozzá tudott tenni ehhez remek győzelemhez.”

Simple Női Liga, 16. forduló

ETO FC Győr−MTK Budapest 4−0 (1−0)

Győr, ETO Park. Vezette: Papp Á. (Tóth Cs., Hegedüs-Baráth)

Gól: White (37., 72.), Süle (54.), Sali (74.)

ETO: Bíró B. – Öreg, Kovács L., Frajtovic, Horváthová (Kern F., 75.) – Vida B. (Sali, 61.), Abambila, Süle, Savanya (Kocsán, 80.) – Vachter (Shuppo, 75.), White.

MTK: Erős E. – Legendás, Vajda O., Palama, Pataki G. – Mészáros C. (Tenyei-Tóth, 60., h. Borzák 85.), Bokor B. (Siklér, 71.), Csányi D. (Farádi-Szabó, 60.), Molnár A. – Vágó F., Zágor (Gávris, 71.).