− Az utóbbi időben rendszeresen ott vagy a kezdőcsapatban, láthatóan élvezed Borbély Balázs vezetőedző bizalmát…

− Ez rendkívül jó érzés, hiszen azért dolgoztam az egész idényben, illetve a pályafutásom kezdete óta, hogy stabil NB I-es játékos legyek. Külön öröm számomra, hogy abban a klubban, az ETO-ban tehetem ezt meg, ahol lépcsőről lépcsőre végigjártam az utat, és mester, valamint a stáb bízik bennem.

− Vezetőedzőnk rendszeresen értékeli a teljesítményedet a meccsek után?

− Igen, szoktunk beszélgetni, van úgy, hogy hosszabban, van úgy, hogy csak pár szóban mondja el, hogy ő hogyan látta a játékomat, ilyenkor megemlíti a pozitívumokat és azokat a dolgokat is, amelyeken javítanom kell.

− A Puskás Akadémia elleni mérkőzés után például miről esett szó?

− Először is, egyből a meccs után gratulált. Előzőleg beszéltünk egy-két olyan apróságról, amelyeken változtatnom kellene, és a találkozót követően azt mondta: látta, hogy végrehajtottam azt, amit kért, ezért elégedett velem.

− A következő bajnokinkon Diósgyőrbe utazunk, ismét egy olyan csapat következik, amelyet még nem sikerült legyőznünk a szezon során, idegenben ikszeltünk velük, otthon kikaptunk 4−3-ra, ám összességében nincsenek a legjobb passzban tavasszal. Mire számítasz most?

− Bizakodó vagyok, már csak a formánkat tekintve is, hiszen nagyon hosszú veretlenségi sorozatot építettünk. Ugyanakkor rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, valami hasonlóra, mint a Kecskemét ellen. Hazai pályán játszanak, biztos, hogy bizonyítani akarnak majd szurkolóiknak és maguknak is, és „éhesen” fognak kijönni a pályára, szóval kemény csatára kell felkészülünk.

− Volt egy gól nélküli, majd egy hétgólos összecsapásunk ellenük, most melyik forgatókönyv érvényesülhet?

− Reméljük, gólgazdag találkozó lesz, s hogy a mi javunkra fog billenni a mérleg nyelve. Jó lenne, ha szurkolók számára is élvezhető, jó meccs lenne, amelyen ezúttal mi kerekedünk felül.

− Bánáti Kevinnel a kezdőben?

− Erre még nem tudok pontos választ adni, de dolgozom rajta, hogy így legyen.

− Pár napja csapattársad, Mamady Diarra azt mondta, most már azon munkálkodhatunk, hogy meglegyen a kézzelfogható közelségben lévő negyedik hely. Egyetértesz?

− Én is úgy gondolom, hogy a megszerzett pontjainkat nézve is nyugodtabban tekinthetünk előre, illetve a mutatott játékunk is olyan, amely alapján helyünk lehet akár a tabella első harmadában is. Ám továbbra is hétről hétre, meccsről meccsre haladunk, aztán meglátjuk, mi sül ki a végén. Egy dolog viszont biztos: mindent megteszünk azért, hogy minél előkelőbb pozícióban végezzünk.

− Milyen lenne számodra az ideális szezonzárás?

− Egyénileg nyilván az a célom, hogy a hátralévő meccseken is folyamatosan lehetőséget kapjak és még több játékpercet szerezzek. Örülnék, ha jönnének a gólok és a gólpasszok − ha ezzel hozzásegíteném a csapatot ahhoz, hogy az első négyben végezzen, az szenzációs lenne.