Csapatunk első tavaszi mérkőzésén remek játékkal verte 3−0-ra az Újpest FC-t, a sikerből Claudiu Bumba alaposan kivette a részét, hiszen második találatunk előtt ő adta a gólpasszt, a harmadiknál pedig Daniel Stefulj beadásából tanítani valóan bólintott Riccardo Piscitelli kapujába.

− Az egész akció nagyon szép volt, sokpasszos labdakihozatal után remek beadás érkezett a fejemre, és örülök, hogy a befejezés is pontosra sikeredett. Bár valóban nem megszokott, hogy én abból a pozícióból fejesgólt szerezzek, mindig készen kell állnom rá, hogy kihasználjam az adódó lehetőségeket – mondta tízesünk a hétfő délelőtti edzés után.

A „Bumbi” becenévre hallgató támadónak ez volt a hatodik gólja a szezonban, ezzel vezeti a házi góllövőlistát, s mindannyian reméljük, a tavasz folyamán további találatokkal örvendezteti meg az ETO szurkolóit.

− Bevallom, azon nem sokat törtem a fejem, hány gól van még bennem az idényben. Remélem, minél többször beveszem majd a kaput, már csak azért is, mert ezzel biztosan segíteném a csapatot a céljaink elérésében.

Persze nemcsak a kitűnő támadó középpályás remekelt az újpestiek ellen, az egész gárda rendkívül tudatosan és jól futballozott, szemre is tetszetős támadásokat vezetett, és könyörtelenül kihasználta az ellenfél megingásait.

− Úgy vélem, az egész szezonban ez volt az egyik legjobb meccsünk, ám bármennyire jól játszottunk is, komoly következtetéseket ebből a győzelemből sem szabad levonni − figyelmeztet a játékmester. − Tény, hogy a csapatból mindenki jó napot fogott ki, az esetek túlnyomó többségében a megfelelő időben a megfelelő helyen voltunk, de azt is hozzá kell tennem, hogy azért követtünk el kisebb-nagyobb hibákat. Ezeket a héten ki kell javítanunk, mert jön a Fehérvár elleni mérkőzés, most már csak arra fókuszálunk, a többi már csak történelem.

S hogy megszületik-e újabb Bumba-fejesgól a pénteki presztízsmeccsen?

− Azt nem tudom, de hogy kőkeményen fogunk hajtani az újabb sikerért, az biztos.