Az 5,7 millió forint összdíjazású eseményen, 10 NB I-es csapat méri össze tudását a teremben, ahol oldalpalánk mellett, 5x2 méteres kapukra rohamozhatnak majd a együttesek. A tavalyi, százhalombattai tornán az ETO a harmadik helyen végzett, és idén sem szeretne lemaradni a dobogóról. Bár a teremfoci teljesen más műfaj a nagypályás labdarúgásnál, a győri lányok már bizonyították korábban is, hogy parkettán is megállják a helyüket.

A csapatokat két csoportba osztották, ahol mindenki mindenkivel kétszer játszik majd, egy-egy 12 perces mérkőzést. A csoportok azonos helyezettjei játsszák majd egymás ellen a helyosztókat. (A tornán az élvonalbeli csapatok közül, az FTC és a Soroksár nem vesz részt.)

A csoport: ETO, DVTK, Honvéd, Szombathely, Szekszárd.
B csoport: MTK, Puskás Akadémia, Szeged, Pécs, Astra.
(A vasárnapi helyosztókat az MLSZTV youtube csatornája élőben közvetíti.)