A múlt heti Puskás Akadémia elleni blama után egy helyen változott csapatunk kezdőcsapata: Balogun helyett Djukanovic került be a kezdőcsapatba.

Jól kezdte együttesünk a mérkőzést, a meglepően bal oldalra „felrajzolt” Huszár oldalán voltunk főként aktívak. A 12. percben ezen az oldalon lépett be a támadásba Szép, de lövése gyengére sikerült. Petrásnak először a 16. percben kellett védenie Haraszti szabadrúgását követően. A 31. percben könnyelműen adta el a labdát Urblík a saját térfelünkön, a labdaszerzés után Silye találta el a hosszú kapufát. A 38. percben Agba labdájával Djukanovic lépett ki remekül, de végül közel került hozzá Gyetván és védeni tudott a paksi kapus. Egy perccel később azonban sikerült megszerezni a vezetést a montenegrói csatár révén: Kulenovic jó ütemű passzát egyből passzolta el a kimozduló kapus mellett. A félidő előtt pedig a dupla is összejött, Huszár és Stefulj összejátéka után Stefulj adott be, amit Djukanovic fejelt mintaszerűen a kapufa mellé. A játékrész végén még Pető még eltalálta a kapufát, de kétgólos előnnyel mentünk pihenni.

A második félidő rémálomszerűen indult: Szalai készítette le a ladbát Petőnek, aki kapura tartó lövésébe Tóth ért bele és így került a kapuba a labda. A 62. percben újra Pető volt elemében, de lövése most is kicsivel kerülte el a felső sarkot. Egy perccel később jóval közelebbről Simut lőtt ugyanoda. A 67. percben Djukanovic tartotta meg jól a labdát a jobb oldalon, majd ugratta ki Kulenovicot. A csatár nem hozott jó döntést és az oldalhálóba vágta a labdát. A mérkőzés végéhez közelítve egyre magabiztosabban állta a sarat a védelmünk és egyre több helyt nyílt a támadásokra. A 88. percben Bánáti remek cselekkel lépett be a tizenhatoson belülre, de lövését másodjára védte Gyetván. A 92. percben Stefulj léptette ki Marongot, aki elpöckölte a labdát a kapus és a kapu mellett is. Egy perccel később Szalairól pattant a labda a kapu mellé. Gól már nem született, értékes győzelmet aratott csapatunk a Paks ellen.

Paksi FC-ETO FC: 1-2 (0-2)

Fehérvári úti Stadion, 3023 néző

Gsz.: Pető ill., Djukanovic (2)

Paksi FC: Gyetván, - Silye, Kinyik, Vas (Wiesner, a 81. percben), Szabó, - Papp, Windecker (Simut, a félidőben), Győrfi (Szalai, a félidőben), - Haraszti (Horváth, a félidőben), Tóth (Hahn, a 76. percben), Pető

ETO FC: Petrás, - Bennette (Bánáti, a 75. percben), Urblík, Krpic, Stefulj, Huszár (Umathum, a 65. percben), - Szép, Agba, Ricardo (Gavric, a 65. percben), - Kulenovic (Marong, a 84. percben), Djukanovic (Vladoiu, a 84. percben)