
Újabb győzelmükkel a dobogó közelében akadémistáink
Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 19. fordulójában újabb értékes három pontot gyűjtöttek akadémistáink, akik a Kelen otthonában arattak kétgólos győzelmet.
Kelen SC – ETO Akadémia 0-2 (0-1)
Budapest, Kelen SC Sporttelep. V.: Kovács T. (Mózsa, Jakab).
Kelen SC: Czerula – Kámi (Szőke 56’), Koma, Bedővári, Danis, Katkó (Kutsera 53’), Juhász B. (Félegyházi 65’), Szabó D., Erdei, Szebenyi (Hegedüs 65’). Vezetőedző: Simon Ákos.
ETO Akadémia: Rusiz – Bíró, Csáki, Csorba, Deákovits, Kiss M., Brqja (Tollár 69’), Herczeg, Moharos (Garamszegi-Géczy 61’), Rátonyi (Pálfalvi 83’), Mitring (Varga O. 61’). Vezetőedző: Nagy Ádám.
Gsz.: Kiss M. (42’), Csáki (68’).
Második tavaszi bajnoki mérkőzésén lépett pályára az ETO Akadémia gárdája, amely ezúttal idegenben, a Kelen otthonában küzdött meg a három pontért. Fiataljaink egyértelműen a győzelem reményében utaztak a fővárosba, ahol nem voltak könnyű helyzetben, ugyanis a játéktér megnehezítette a dolgukat. A szünet előtt Kiss M. gyönyörű szabadrúgásgóljával szereztünk vezetést (0-1), majd a második játékrészben egy újabb pontrúgás után nagy kavarodás alakult ki a hazaiak kapuja előtt, aminek a végén Csáki lőtt a hálóba (0-2).Akadémistáink a következő fordulóban hazai pályán fogadják a III. Kerület gárdáját.
Nagy Ádám: - Kellett 20-25 perc, mire alkalmazkodtunk a minőségi focira alkalmatlan játéktérhez. Direktebb eszközökhöz kellett nyúlnunk, hogy lelkes ellenfelünk vonalait átjátsszuk. Meg voltak a helyzeteink, de pontrúgások után sikerült csak betalálnunk. A három pontért jöttünk, amiért mindent meg is tettünk. Gratulálok a stábnak és a csapatnak egyaránt!