Utánpótlás
UTÁNPÓTLÁS-HÍRADÓ
Leány szekció
U17
St. Mihály FC - ETO FC 0-3 (0-2)
ETO FC: Tóth J. (Vezendi F.), Verasztó H. (Horváth A.), Hajabács R., Baricz K., Fligh V., Horváth Z., Oroszi F. (Tóth-P.E.), Szabó I., Mestáneková N. (Balika T.), Pántya L. (Szabó Cs.), Lakatos P.
Gsz.: Pántya L. (2), Lakatos P.
Edző: Balog Zoltán.
Balog Zoltán: - Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Szeged csapatával. Az első olyan mérkőzésünk volt az ősz folyamán, amit elvárok a csapattól. Nagyon fegyelmezetten és koncentráltan játszott mindenki, esélyt sem adva a hazai csapatnak. Öröm volt nézni lányokat. Védekezésben nagyon határozottak voltunk és ha elöl picit “élesebbek” vagyunk, akár nagyobb arányú győzelem is lehetett volna. Gratulálok a csapatnak!
U15
Szeged - ETO FC 1-2 (1-1)
ETO FC: Hunyadi Cs. (Koczor V.) - Vadász A. (Régi M.), Bajcsai L. (Fatér L.), Kelemen Zs., Lenti R., Kopp (Pázmándi Z.), Varga L., Tóth B., Haris J. (Pomsár L.), Fábry L., Gilicz V. (Altman E.)
Gsz.: Haris J., Tóth B. Edző: Tóth Alexandra.
Tóth Alexandra: - Az első félidőben a lehetőségeinket, helyzeteinket figyelembe véve növelni kellett volna góljaink számát. Összességében jól játszott a csapat és a második félidőben már a megfelelő mentalitás jellemezte a lányokat. Gratulálok csapatom teljesítményéhez!
U14
ETO FC - Spartak Trnava 1-1
ETO FC: Koczor, Régi, Hokstock, Pázmándi, Torda L., Ollé, Döme, Altman, Fatér L., Bényei, Torda H.
Csere: Szalai J., Horváth R., Rácz-Haklik, Novák, Jakabovics, Szlavonics, Grőber.
Gsz.: Pázmándi.
Edző: Tóközi Tímea.
Tóközi Tímea: - Szerettem volna kipróbálni egy új dolgot, így nagypályás mérkőzésre fogadtunk Nagyszombat U14-es lány csapatát. Nagy dicséret illeti a lányokat, végig nagyon ügyesen, remek tempóban játszottak így együtt, először nagypályán! A mérkőzést több góllal is megnyerhettük volna, de sajnos az utolsó percben egy előre vágott labdából betalált az ellenfél! Ez mit sem von le a gyerekek teljesítményéből! Büszke voltam az egész csapatra!

U12
ETO FC: Tomanicska Dorina, Tóth Izabella, Fatér Panka, Torda Mira, Gosztola Lili, Jerkó Nóra, Csipkés Noémi, Tóth Léna, Pintér Alíz, Tánczos Sofi, Hadaró Kamilla, Cser Luca.
Edző: Horváth Márk.
Horváth Márk: - Gratulálok a lányoknak a mai teljesítményhez, többször is sikerült hátrányból felállniuk és fordítani a mérkőzések menetén. Bátran és fegyelmezetten játszottak, melynek eredménye gólokban is megmutatkozott. Védekezésben lehettünk volna határozottabbak is, de szépen fejlődünk lépésről lépésre.
U10
ETO FC: Szurdoki Lia, Fazekas Linda, Csomor Dóra, Sebestyén Anna, Szépe Veronika, Takács Anna, Horváth Csinszka, Gosztola Luca, Horváth Szófia.
Edző: Tóközi Tímea.
Tóközi Tímea: - Három mérkőzést játszottunk a mai napon Sopronban! SC Sopron, Illés Akadémia valamint Pápa lány csapatai ellen. Folyamatosan fejlődő játékot mutattak a lányok a torna folyamán, mindhárom mérkőzésen, sok szép gólt szereztek és nagyon jó egyéni teljesítményeket láttam!

U10
ETO FC: Szépe Veronika, Fazekas Linda, Csomor Dóra, Szabó Anna, Nyezsnyik Letícia, Nyezsnyik Liliána, Kovács Bezselics Szonja, Mátyus Lora.
Edző: Tóközi Tímea.
Tóközi Tímea: - Vasárnap 4 mérkőzésből 1 lógott ki a sorból, az utolsó, amire valószínűleg kicsit elfáradtunk! Nagyon ügyesen játszottak a gyerekek, úgy látom, a „kicsik” is szépen felveszik a nagyobbak tempóját és labdával is sokat ügyesedtek, aminek igazán nagyon örülök!