Utánpótlás
UTÁNPÓTLÁS-HÍRADÓ
Akadémia
U17
ETO FC – DVSC 5-2 (3-2)
ETO FC: Matuza, Csernyi, Maszlag, Kuzma, Horváth (Egyed), Mitring (Kiss), Czuppon, Hernádi (Onody), Grisnik (Deme), Herold, Hálám. Csere: Egyed, Kiss, Onody, Deme. Edző: Máté Győző.
Gsz.: Horváth, Herold, Czuppon, Hálám, Maszlag.
Máté Győző: - Örülök a jó bajnoki rajtnak, az elmúlt hetek kemény munkája alapján nagyon megérdemelték a srácok a sikeres kezdést, gratulálok a csapatnak!

U16
Puskás Akadémia – ETO Uni FC 0-1 (0-1)
ETO Uni FC: Pleszkáts, Herczeg (Simon), Umathum, Schreiber, Pálla (Bakonyi), Vitális, Hardon, Kiss, Élő (Csala), Dancs (Mészáros), K. Szabó. Csere: Simon, Bakonyi, Csala, Mészáros. Edző: Bognár Zsolt.
Gsz.: Hardon.
Bognár Zsolt: - Nagyon jó és izgalmas mérkőzést játszottunk. Az első félidei játékunk nagyon rendben volt. Magasan védekeztünk és folyamatos nyomás alatt tartottuk a Puskást, amikor nálunk volt a labda türelmesen és bátran játszottunk. A második félidőben már többet kellett védekeznünk és érződött egy-két játékoson, akik kihagytak edzéseket, hogy elfáradtak, de nagyon jó védekezéssel és parádés kaputeljesítménnyel sikerült győzelmet aratni. Még keményebben kell dolgozni, hogy 90 percig tudjuk játszani az amúgy nagyon jó játékunkat. Gratulálok a csapatnak.

U15
ETO FC – Videoton FC Fehérvár 1-0 (0-0)
ETO FC: Keszler B., - Balogh K., Vargán M., Varga M., Vági Á., - Rejtő R., Pánczél D., Lukács M., - Károlyi M., Milanovich J., Kozicz K. Csere: Burján B., Hajdina Á., Dan F., Balogh S. Edző: Hartyán Dániel.
Gsz.: Pánczél D.
Hartyán Dániel: - Egy kiélezett mérkőzésen sikerült itthon tartanunk a három pontot, egy egyéni villanást követően. Gratulálok a srácoknak!
U14
ETO FC – Vasas Kubala Akadémia 2-1 (1-1)
ETO FC: Vitéz - Gulyás, Adi, Huszár, Bogner - Mészáros, Kádár, Virág - Szakács, Bősze, Balázs D. Csere: Cseszregi, Léránt, Virágh, Szabó, Szvath, Piróth, Kósa. Edző: Mondovics Dávid.
Gsz.: Kádár, Szakács.
Mondovics Dávid: - Az első 20 percben bátortalanul és pontatlanul játszottunk, amit ki is használt az ellenfelünk, de utána kezdtünk megnyugodni és egyre jobb döntéseket hozni, amivel megjött a csapat önbizalma is és egy szép letámadás után tudtunk egyenlíteni a szünet előtt. A második félidőre jól jöttünk ki, nyomást tudtunk helyezni a vendégcsapatra, sok párharcot nyertünk meg és bátrabban játszottunk előrefelé. Jó volt látni, hogy a mérkőzés közben milyen pozitív változásokon mentünk keresztül. Gratulálunk a játékosoknak, igazi csapatmunka volt!

U13
Újpest FC – ETO FC 4-4 (1-4)
ETO FC: Stum - Mandel, Adi, Szabó Z., Klema - Novák, Keszeg, Erős - Szabó V., Fehér, Tóth. Csere: Pécsi (k), Kovács, Ujvári, Horváth, Németh-Kövi, Nagy, Balogh, Szeder, Szekerczés. Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Erős, Mandel, Fehér, Tóth.
Lakatos Attila: - Az első félidei hatékony játékunk után a második félidőre kilencet cseréltünk, ezzel el is vesztettük a játékritmusunkat és a magabiztosságunkat.
U13
DVTK – ETO FC 1-2 (0-1)
ETO FC: Stum - Mandel, Adi, Szabó Z., Klema - Novák, Keszeg, Erős - Szabó V., Fehér, Tóth. Csere: Pécsi (k), Kovács, Ujvári, Horváth, Németh-Kövi, Nagy, Balogh, Szeder, Szekerczés. Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Fehér (2).
Lakatos Attila: - 10 perc pihenő után egyből játszottunk a fizikális, masszív diósgyőri csapattal, de határozott labdabirtoklással, szép kombinációkkal, és kellő higgadtsággal nagyrészt fölényben tudtunk ezen a mérkőzésen is játszani, de az ellenfél átmeneteit néha lassan reagáltuk.

U13
ETO Akadémia – Videoton FC Fehérvár 7-2
ETO FC: Stum - Tóth, Adi, Szabó Z., Klema - Novák, Keszeg, Erős - Fehér. Csere: Pécsi (k), Szabó V., Horváth, Balogh, Mandel, Németh-Kövi, Nagy, Ujvári, Szeder. Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Szeder (3), Fehér (2), Szabó V., Klema.
Lakatos Attila: - Az első félidőben kicsit túlbiztosítottuk a labda nélküli játékunkat, a másodikban határozottabb letámadásunknak köszönhetően feljavultunk. Több játékosunk lábába a héten 200+ játékperc került, a hosszú őszi szezon alatt profitálhatunk majd ebből.

U12
Újpest FC – ETO FC 6-1
ETO FC: Kocsis, Háhn, Kőműves, Gerendai, Udvardi, Kovács K., Nagy Z., Freund, Nyerges, Pölöskei, Horváth B., Lengyel M., Csonka M., Vadász P.. Edző: Androsch André.
Androsch André: - Mindkét mérkőzés során érezhető volt a játékosokon a fáradtság, ennek következtében sok párharcot vesztettünk, amik döntőnek bizonyultak sok esetben.
U12
ETO FC – DVTK 4-2
ETO FC: ocsis, Háhn, Kőműves, Gerendai, Udvardi, Kovács K., Nagy Z., Freund, Nyerges, Pölöskei, Horváth B., Lengyel M., Csonka M., Vadász P.. Edző: Androsch André.
Androsch André: - Mindkét mérkőzés során érezhető volt a játékosokon a fáradtság, ennek következtében sok párharcot vesztettünk, amik döntőnek bizonyultak sok esetben.
U12
ETO FC – Videoton FC Fehérvár 8-1
ETO FC: Kocsis, Melkovics, Gerendai, Udvardi, Kovács K., Nagy Z., Freund, Pölöskei, Horváth B., Csonka M., Vadász P., Nemcsek B., Nemcsek Zs..Edző: Androsch André.
Gsz.: Pölöskei Z., Vadász P., Csonka M. (6).
Androsch André: - Jó iramú mérkőzést játszottunk egy nagyon jó képességű játékosokból álló Fehérvár ellen. Igazi csapatként működtünk, amelyben nagyszerű egyéni teljesítményeknek tapsolhattunk.
