Utánpótlás
UTÁNPÓTLÁS-HÍRADÓ
Kisszekció
U11
ETO FC: Balogh Ádám, Bolla Dávid, Boros Máté, Dán Milán, Dulka Benjamin, Makk Szabó Milán, Markó Áron, Laki-Tóth Soma, Renczes Hunor, Skerlanitz Ádám, Ströck Félix, Szűcs Bálint, Vasárus Máté, Vincze Ottó Boldizsár, Závori Soma. Edző: Sinkó Tamás.
Sinkó Tamás: -A csapat felejthetetlen hétvégét töltött Horvátországban, ahol egy rangos nemzetközi kupán vehetett részt. A torna nemcsak sportszakmai szempontból, hanem élményben és közösségépítésben is rendkívül értékes volt a fiatal labdarúgók számára. A csapat pénteken érkezett a helyszínre, ahol már ekkor érezhető volt a torna nemzetközi hangulata. A gyerekek izgatottan készültek a másnapi rajtra, hiszen tudták, hogy Európa neves klubjaival mérhetik össze tudásukat. A szombati napon három csoportmeccset játszott a csapat. Az időjárás alaposan próbára tette a gyerekeket: egész nap szakadó eső és felázott pályák nehezítették a játékot. A körülmények ellenére a srácok fegyelmezett és lelkes futballal továbbjutottak a felsőházba, így a legjobb 16 közé kerültek. Vasárnapra kisütött a nap, és sokkal jobb körülmények között folytatódtak a mérkőzések. A csapat a legnagyobb nemzetközi ellenfelek ellen lépett pályára: játszottunk a belgrádi Partizán, a zágrábi Dinamo és a spliti Hajduk fiataljaival is. Ez óriási élmény és komoly tapasztalat volt minden játékos számára.
A nap folyamán négy mérkőzésen szerepeltünk, és igazi küzdelmeket láthattunk: volt részünk büntetőpárbajban aratott diadalban, és olyan helyzetben is, amikor mi maradtunk alul a büntetőpárbajban. A gyerekek minden párharcban nagy szívvel játszottak, és megmutatták, hogy bátran helyt tudnak állni a legnagyobb klubok ellen is. A három nap során összesen hét mérkőzést játszottunk, amelyekből mind csapat-, mind egyéni szinten rengeteget tanultak a fiatalok. Számos szép megoldás, önfeláldozó párharc és igazi csapatmunka jellemezte a szereplésünket. Az előkelő 13.helyen zártuk a tornát.
Ez a torna hatalmas építő program volt a csapat számára: nemzetközi tapasztalatot szerezhettek, megtapasztalhatták a különböző stílusokat, és olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek hosszú távon is erősítik őket játékban és közösségben egyaránt. Gratulálunk fiúk! Büszkék vagyunk rátok!

U11
ETO FC: Balogh Ádám, Bolla Dávid, Boros Máté, Dulka Benjamin, Pődör Márk, Havasi Ábel, Makk-Szabó Milán, Markó Áron, Kerekes Kornél, Skerlanitz Ádám, Ströck Félix, Szaniszló Martin, Szűcs Bálint. Edző: Sinkó Tamás.
Sinkó Tamás: - A mai napon 4 mérkőzést játszottunk. Voltak látványos és szép megoldások, ellenben az előzetes mérkőzéscélokat csak részben sikerült megvalósítanunk. A jó megoldások és a hibák váltakozása természetes a fejlődési folyamatban. A lényeg, hogy a gyerekek minden ilyen helyzetből tanuljanak!
U10
ETO FC: Szabó Balázs, Lakasz Kende, Vizi Ádám, Horváth Máté, Kababik Benedek, Péter Hunor, Sipos Hunor, Omischl-Soós Áron, Csiszár Marcell. Edző: Kovács Zsolt.
Kovács Zsolt: - Játékosaink a mai napon sok olyan játékelemet megjelenítettek, amit szeretnék látni. Ezeket a periódusainkat kell a továbbiakban hosszabb ideig fenntartani, jobban elsajátítani. Gratulálok a fiúknak ezekhez a játékszakaszokhoz és a hozzáálláshoz!
U9
ETO FC: Hornyacsek Soma, Granát Zénó, Sáfrán Gergő, Bobory Balázs, Stefanics Balázs, Petrőcz Bálint, Nyerges Boldizsár, Kálinger Belián, Szeder Soma. Edző: Czégány Bence.
Czégány Bence: - Az elmúlt hét második felében Újpestre utaztunk, ahol a hazai csapat mellett a Partium Labdarúgó Akadémia ellen fejlődhettek tovább a fiúk. A négy mérkőzés mindegyikén nálunk az egyéni játék dominált, rengeteg labdavezetést, valamint ügyes cseleket kaptam vissza a gyerekektől. Labdavesztések után a visszatámadásoknál maradt bennem hiányérzet, remélem erre sikerül jobban odafigyelni a következő tornákon.

U8
ETO FC: Horváth Szófia, Karikó Bertold, Adi Barnabás, Farkas Marcell, Tápai Zétény, Rom Henrik, Bóka-Kalmár Nimród, Szabó Ottó, Szentmihályi Mirkó. Edző: Nagy Tamás.
Nagy Tamás: - Csütörtökön Budapesten egy minitorna mérkőzésen vettünk részt. A négy mérkőzésen a játékosok végig jó elvekben gondolkodtak, sok játéklehetőséget kaptak, valamint tapasztalatot szereztek. Gratulálok az egész csapatnak!
