Utánpótlás-híradó
Kisszekció
U11 (Gyakorló mérkőzés – Gyirmót)
ETO FC: Balogh Ádám, Bolla Dávid, Bóna Gergő, Csiszár Barnabás, Dán Milán, Farkas Bence, Kerekes Kornél, Laki-Tóth Soma, Markó Áron, Nagy Nikosz, Tóth Milos, Závori Soma, Vincze Boldizsár, Ströck Félix, Szűcs Bálint. Edző: Sinkó Tamás.
Sinkó Tamás: - Pénteken egy igazán fejlesztő 4x25 perces mérkőzést játszottunk a Gyirmót FC U12-es csapatával. A gyerekek ötletesen, nagy koncentrációval és jó elvek mentén játszottak. Elmondható, hogy ma mindenki igazán kitett magáért, ami a fejlődés kulcsa. Gratulálok fiúk, nagyon büszkék vagyunk rátok!
U10 (YST Cup)
ETO FC: Szabó Balázs, Kertész Milán, Bárdosi Áron, Sipos Hunor, Vizi Ádám, Dubi Márton, Lakasz Kende, Csiszár Marcell, Baranyai Ákos, Kovács Patrik. Edző: Kovács Zsolt.
Kovács Zsolt: - Szombaton Szlovákiában szerepeltünk egy rangos 18 csapatos nemzetközi tornán, ahol többnyire szlovák, osztrák és cseh csapatokkal mérkőztünk meg. A pálya talaja és az erős szél komoly kihívást jelentett, de a gyerekek gyorsan alkalmazkodtak a körülményekhez, aminek köszönhetően teljesen megérdemelten szereztük meg a 3. helyet. Ez a bronzérem nem csak a pályán mutatott teljesítményt, hanem a játékosok mentalitását és fejlődését is hűen tükrözi. Köszönjük a szülők egész napos bíztatását és támogatását, szép volt fiúk!
U9 (Gyakorló mérkőzés – Csorna)
ETO FC: Bobory Balázs, Felpéczi Dávid, Granát Zénó, Hornyacsek Soma, Kálinger Belián, Petrőcz Bálint, Pohl Dominic, Sáfrán Gergő, Stefanics Balázs, Szabó Márk, Szeder Soma, Tóth Bence, Tóth Roni. Edző: Czégány Bence.
Czégány Bence: - Csütörtökön a Csorna ellen játszottunk 4x25 percet már 6+1-es játékrendszerben, készülve a közelgő létszám- és pályanövekedésre. A fiúk nyílt, őszinte, bátor focit játszottak, ennek köszönhetően sok gólt szereztek, több kiemelkedő egyéni teljesítmény mellett. Ügyesek voltatok fiúk, csak így tovább!
U9 (NOMA CUP)
ETO FC: Angyal Simon, Bobory Balázs, Felpéczi Dávid, Hornyacsek Soma, Kálinger Belián, Petrőcz Bálint, Pohl Dominic, Szand Gergely, Szeder Soma, Tóth Roni. Edző: Czégány Bence.
Czégány Bence: - Vasárnap egy 8 csapatos tornán vettünk részt, ahol a gyerekek a hét ellenféllel szemben összesen 140 percet játszottak. A tornán több erős ellenféllel is találkoztunk, többek között a Vasas, a Honvéd és az Újpest csapataival. Alapelveink mentén játszva végül bronzéremmel zártuk a tornát. Gratulálok az egész csapatnak és külön öröm, hogy Felpéczi Dávidot a torna legjobb kapusának választották.