U19

ETO FC Győr - III. Ker. TVE 4-0 (4-0)

ETO FC: Kocsis - Selyem (Kelemen), Koncz, Brecska Sz. (Kulcsár), Koblinger (Csala), Sós, Rátonyi, Gönye (Német), Balajthy, Bíró, Mascoe (Póczik). Edző: Máté Győző.

Gsz.: Mascoe, Sós, Balajthy, Gönye.

Máté Győző: - Örülök, hogy a múlt heti fiaskó után sikerült talpra állni, és alázatos játékkal, megérdemelt győzelmet aratni. A mérkőzés fordulópontjaiból ezúttal jól jöttünk ki szerencsére, aminek kulcsa a jó előre védekezés és a klasszis kapusteljesítmény volt.

 

U17

DVTK - ETO FC Győr 3-4 (0-2)

ETO FC: Kátai - Urbán, Zója-Katona, Csorba D., Csiszár, Csorba N., Décsy, Pálfalvi, Badics (Ilyés), Varga (Nikita), Farkas, Gombás (Turcsik). Edző: Bognár Zsolt.

Gsz.: Varga (2), Farkas, Csorba D.

Bognár Zsolt: - Nagyon jó, szinte hibátlan első félidőt produkáltunk, és minden tekintetben az ellenfél fölé nőttünk. A második félidőt is jól kezdtük és megérdemelten vezettünk három góllal. Ez annyira megnyugtatta a csapatot, hogy 15 perc alatt sikerült lerombolni az előnyt és visszahozni a meccsbe a DVTK-t. Aminek viszont nagyon örülök és, büszke vagyok a csapatra, hogy ezek után újra fel tudtak állni, és nem érdemtelenül meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Ez a játék és hozzáállás már hasonlított arra, amit látni szeretnék minden meccsen. Egyedül az egészségemnek nem tett jót a mérkőzés.

 

U16

ETO FC Győr – Vasas Kubala Akadémia 1-1 (1-0)

ETO FC: Hajczinger - Sárkány (Hideg), Geizer, Prettenhoffer, Havasi, Szarka, Lukácsy (Juricin), Algács (Csiszár P.D.), Molnár B. (Méhes), Garamszegi-G., Somogyi Á. (Tóth O.). Edző: Nagy László.

Gsz.: Algács.

Nagy László: - A határozott és céltudatos védekezésünkhöz sajnos nagyon pontatlan és ötlettelen támadójáték párosult, de így is sikerült néhány ígéretes helyzetet kialakítanunk, amiből egyet gólra váltottunk az első félidőben. A második félidei játékunkban már több volt a hiba, de védelmünk jól állt a lábán egészen az utolsó percig, amikor az ellenfél kihasználta a kevés figyelmetlenségünk egyikét és kiegyenlített. Egy nagyon jó csapattal játszottunk, akiket ezen a meccsen legyőzhettünk volna. Végig kontrollálva a mérkőzést, nagyon fájó az utolsó percben elvesztett 2 pont!

 

U15

ETO FC Győr - MTK Budapest 1-2 (1-0)

ETO FC: Deli - Herold, Vasi, Csernyi, Maszlag, Mitring M. (Dömötör), Hernádi, Kuzma (Kiss B.), Gerecs (Adi), Egyed (Heller), Járó. Edző: Kovács Béla.     

Gsz: Egyed.

Kovács Béla: - Ezen a mérkőzésen az ellenfél gyorsabban, kombinatívabban játszott. Sajnos nem tudtuk folyamatosan birtokolni a labdát, kevés helyzetet alakítottunk ki, és hiába vezettünk a mérkőzés nagy részében, az ellenfél megérdemelten nyert.

  

U14 (11.08.)

ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC 2-0 (1-0)

ETO FC: Kovács H. – Bakonyi, Börcsök, Bognár Á., Pálla, Hardon, Vitális N., Jakabovits, Mészáros Zs., Csala, Dancs. Csere: Orbán, Kemény, Vasi, Balogh D., Szabó B., Schreiber. Edző: Sárközi Attila.

Gsz.: Jakabovits, Balogh D.

Sárközi Attila: - Elég nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol szervezetten, helyenként jól kombinálva tudtunk játszani. Agresszív védekezés után jól mentünk át támadásba. A labdakihozatalokban és támadásépítésekben kell még javulnunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Boldog születésnapot és névnapot az ünnepelt játékosoknak!

 

U14 (11.11)

DVTK - ETO FC Győr 2-0 (0-0)

ETO FC: Kovács H. – Bakonyi, Börcsök, Bognár Á., Pálla, Hardon, Vitális N., Jakabovits, Mészáros Zs., Csala, Dancs. Csere: Burján, Balogh D., Szabó B., Schreiber, Schmuk. Edző: Sárközi Attila.

Sárközi Attila: - Az első félidőben a játékban voltak jó dolgok és sok helyzetet tudtunk kialakítani, amiből sajnos egyet sem tudtunk gólra váltani. A második félidő értékelhetetlen.

 

U13 (11.08.)

Illés Akadémia - ETO FC Győr 3-3

ETO FC: Burján - Péter, Dan, Vargán, Horváth, Vincze, Varga P., Hujber, Bugledits. Csere: Oláh, Mihalovics, Szakács, Virág, Balogh S., Pánczél, Hajdina. Edző: Lakatos Attila.

Gsz.: Bugledits (2), Vincze.

Lakatos Attila: - Végig izgalmas, nyílt mérkőzést játszottunk, ahol mindkét csapat végig a győzelemre törekedett, de végül a sok befektetett meló mellé egy kicsit több kreativitás kellett volna, hogy magunk javára dönthessünk.

 

U13 (11.11.)

Király SE - ETO FC Győr 0-4

ETO FC: Oláh - Horváth, Dan, Vargán, Szakács, Balogh, Vincze, Hujber, Bugledits. Csere: Kaszás - Péter, Varga P., Varga M., Hajdina, Mihalovics, Pánczél, Károlyi, Virág. Edző: Lakatos Attila.

Gsz.: Vincze, Hujber, Mihalovics, Virág.

Lakatos Attila: - Magas labdabirtoklási fölényünk gólhelyzetekben is megmutatkozott, emellett az elvek is jók voltak, így mind a két sorunk játékával elégedett lehetek.

 

U12 (11.08.)

Illés Akadémia - ETO FC Győr 2-4

ETO FC: Cseszregi - Balaskó M., Finta, Fekete, Szőke, Schmidt, Kósa, Elek, Bősze. Csere: Vitéz, Balaskó Á., Adi, Bogner, Gulyás, Juhász. Edző: Mondovics Dávid.

Gsz.: Bősze (3), Schmidt.

Mondovics Dávid: - Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk ebben a szép napos időben. Lüktető volt a játék, sok átmenettel, már-már kapkodós is volt az első két negyed, de ahogy mentünk bele a mérkőzésbe, úgy lettünk egyre türelmesebbek és céltudatosabbak. Végig mi vezettünk, és egy percig sem engedtük ki a mérkőzést a kezünkből. A kiváló csapat teljesítmény mellett szeretném kiemelni a klasszikus mesterhármast szerző Bősze Bernátot, aki a mai napon megállíthatatlan volt! Gratulálok a srácoknak!

 

U12 (11.11.)

Király SE - ETO FC Győr 1-0

ETO FC: Cseszregi - Gulyás, Finta, Fekete, Szőke, Adi, Schmidt, Kósa, Bősze. Csere: Vitéz, Balaskó Á., Balaskó M., Bogner, Gulyás, Juhász, Stanisic. Edző: Mondovics Dávid.

Mondovics Dávid: - Meddő mezőnyfölényben játszottunk, helyzeteinket kihagytuk, az ellenfél pedig megküzdött a szerencséjéért és szögletből talált egy gólt.

 

U11 – Bozsik torna (UTE)

ETO FC: Stum Soma, Horvath Zalán, Fügh Tamás, Fördős Olivér, Adi Abigél, Mandel Marcell, Balogh Damján, Sásdi Levente, Klema Dominik, Kovács Kondrád, Erős Donát, Csemez Dávid. Edző: Androsch André.

Androsch André: - Remek rendezésű tornán vettünk részt Újpesten, ahol négy mérkőzést játszottunk. A villanyfényes mérkőzések úgy feldobták a gyerekeket, hogy végre a gólzsák is kiszakadt. Pazar támadásoknak, szebbnél szebb cseleknek és kombinációknak tapsolhattam. Ami pozitívum, hogy támadásban és védekezésben is egy igazi csapatot láthattam. Erős Donát kiváló teljesítményért egyéni díjazásban részesült. Gratulálok az egész csapatnak!

 

U10 – Bozsik torna (UTE)

ETO FC: Csongor Zente, Gerendai Patrik, Vizler Csongor, Vadász Patrik, Horváth Ádám, Oross Ármin, Kovács Kristóf, Nyerges Flórián, Melkovics Máté, Felsődiósi Flórián, Szabó Zétény, Wágenhoffer Máté. Edző: Sinkó Tamás.

Sinkó Tamás: - Sajnos ezen a héten is volt hiányzó játékosunk Nagy Zétény személyében, akinek a csapat nevében mielőbbi felépülést kívánunk. Várunk vissza Zéti! A mai napon Újpestre látogattunk, ahol négy mérkőzést játszottunk. Örültem, hogy a gyerekek felszabadultan, kezdeményezően játszottak az összes mérkőzésen. Remek egyéni megoldásokat és káprázatos kombinációkat láttam. Ismét pozitívum, hogy sok gólt sikerült szereznünk minden mérkőzésen, ellenben a labdavesztés utáni átmeneteket kissé lassan reagáltunk le, biztos a nagy hidegnek köszönhetően. A kapu előtt a befejezéseket többször elkapkodták a gyerek, volt olyan mérkőzés, ahol többször is az ellenfél kapusával álltunk szemben és nem a megfelelő döntéseket hoztuk. Örültem, hogy több játékos is megfogadta a tanácsom és a szokottnál többet vállalkozott, és bátran, kreatívan játszott. Összeségében a mutatott játék képével és a gyerekek hozzáállásával elégedett vagyok. Több remek egyéni teljesítményt is láthattunk a mai napon. Oklevélben részesült Vizler Csongor jó játékáért! Gratulálok fiúk!

 

U9 – Bozsik torna (UTE)

ETO FC: Dulka Benjamin, Dán Milán, Laki-Tóth Soma, Balogh Ádám, Makk-Szabó Milán, Szűcs Bálint, Závori Soma, Bolla Dávid, Péter Zsombor, Vasárus Máté. Edző: Kovács Zsolt.

Kovács Zsolt: - Az idei utolsó Bozsik tornánkra Újpestre utaztunk, ahol megmérkőztünk az UTE, a DAC és a Mészöly Focisuli csapataival. Végig nagyon kezdeményezően álltak hozzá a gyerekek a játékhoz, aminek eredményeképp látványos megmozdulásoknak, és szemet gyönyörködtető kombinációknak tapsolhattak a kilátogató szülők. Labdakihozatalainkba párszor hiba csúszott, de a gyerekek ezek után jól alkalmazkodtak és szépen megtalálták az üres területeket, nem illetődtek meg a hibáktól, hűek maradtak stílusunkhoz. Gratulálok az egész csapatnak, jó úton járnak, ha az első idei Bozsikot és a hétvégit nézem, rengeteg fejlődésen mentek keresztül!

 

U8

ETO FC: Fritz Botond, Omisch-Soós Áron, Kállai Marcell, Csiszár Marcell, Baranyai Ákos, Sipos Hunor,  Gregosits Anton, Kababik Benedek, Kovács Balázs, Komjáti Balázs. Edző: Nagy Tamás.

Nagy Tamás: - Pénteken a Gyirmót otthonában jártunk, ahol egy hármas minitorna keretein belül a vendéglátó egyesületen kívül megmérkőztünk a dunaszerdahelyi DAC ellen is. Minden mérkőzésen kiváló mentalitással játszottak a gyerekek, ami remek egyéni megmozdulásokkal, bátor cselezésekkel, gyönyörű gólokkal párosult. A mai rendezvény nagyon jól szolgálta a gyerekek fejlődését! 

 

U8 - Bozsik fesztivál (Üstökös)

ETO FC: Csiszár Marcell, Kállai Marcell Tamás, Kababik Benedek, Sipos Hunor, Baranyai Ákos, Fritz Botond, Stehenics Patrik, Omischl-Soós Áron. Edző: Szántó Sándor.

Szántó Sándor: - Vasárnap délelőtt 4 mérkőzést játszottunk a Dunaszeg, a Börcs és az Üstökös csapatai ellen. Mindegyik mérkőzésen az egyéni játék dominált. Rengeteg cselt és egyéni akciót mutattak be a srácok, amiből több gól is született. Átmenetekben egy kicsit lassabbak voltunk a megszokottnál, de összességében meg vagyok elégedve a mai napon látottakkal.

 

U7 - Bozsik fesztivál (Üstökös)

ETO FC: Adi Barnabás, Bobory Balázs, Kerekes Kornél, Granát Zénó, Petrőcz Bálint, Stefanics Balázs. Edző: Szabó Ottó.

Szabó Ottó: - A mai napon szuper mérkőzéseket tudtunk játszani. A gyerekek bátran, nagy kedvvel játszottak. Végig kezdeményező felfogásban játszottak. Sok csel, egyéni akciók és gólok jellemezték a játékunkat.

 

Leány U14 (11.07.)

ETO FC Győr - ZTE 9-2

ETO FC: Tóth J. - Pölöskei, Horváth Z., Lakatos, Dobai, Tóth B., Lenti, Kelemen Zs., Haris

Csere: Hunyadi, Fábry, Kelemen B., Molnár, Temesi, Ugronicz, Pántya, Zsiga, Rácz, Haklik, Pallag. Edző: Tóközi Tímea.

Gsz.: Lakatos (4), Tóth B. (3), Haris (2).

Tóközi Tímea: - A mérkőzés elejétől fogva nagy fölényben játszottunk, magabiztos játékot mutatott a csapat, s teljesen megérdemelten szerzett újabb győzelmet!  Gratulálunk a gyerekeknek, minden dicséretet megérdemelnek!

 

Leány U14

ETO FC Győr - Pápa 14-0

ETO FC: Molnár K. - Pölöskei, Dobai, Szűcs P., Tóth B., Szabó I., Verasztó, Kelemen Zs., Bozsóki. Csere: Hunyadi, Szűcs E., Lakatos P., Kopp, Vadász, Ugronicz, Zsiga, Pántya, Pallag. Edző: Tóközi Tímea.

Gsz.: Lakatos (5), Tóth B. (3), Pántya (2), Szűcs P., Bozsóki, Kopp, Zsiga.

Tóközi Tímea: - Az őszi szezon utolsó mérkőzésén a vártnál sokkal magabiztosabb győzelemnek örülhettünk, ami természetesen a gyerekek remek hozzáállásának és csapatmunkájának volt köszönhető! Igazán büszkék vagyunk minden játékosra, akik az ősz folyamán szerephez jutottak ebben a korosztályban! A tabella élén zárni az őszi szezont, bármilyen csapat életében egy szép dolog és igazán büszkeség a gyerekeknek, illetve minden kollegának! Dicséret és elismerés az elmúlt hónapok munkájáért mindenkinek!

 

Leány U10-U12 (Regionális torna)

ETO FC: Pintér Alíz, Tóth Izabella, Czifrik Emma, Vajda Kamilla, Gede Boglárka, Tomanicska Dorina, Horváth Cs. Liza, Csizi Alexandra, Varga Bianka, Szabó Karolina. Edző: Keglovich Ferenc.

Keglovich Ferenc: - Jól megrendezett, színvonalas tornán vettünk részt a lányokkal, ahol mindenki nagyon ügyesen szerepelt.

 

Leány U7 – Bozsik torna (Győrújfalu)

ETO FC: Pintér Abigél, Bokor Szofi, Analuisa Budai Emma-Rosé, Csizi Laura, Kiss Vivien, Jerkó Nóra. Edző: Keglovich Ferenc.           

Keglovich Ferenc: - Jól sikerült tornán vettünk részt vasárnap Győrújfalun, ahol két csapattal szerepeltünk sikeresen.