Vég András helyére Stefan Pánik érkezett vezető erőnléti edzőnek.
A 36 esztendős szlovák szakember dolgozott a HC Slovan csapatánál, a pozsonyi Slavia röplabdaklubjában, a ligetfalui futballcsapatnál az utánpótlásban és a felnőtteknél egyaránt. 2016-ban került a Slovan Bratislava együtteséhez, ahol három esztendőt töltött az ifjúsági együtteseknél, egyet a B-csapat, hármat pedig az A-csapat mellett. Onnan a dunaszerdahelyi DAC gárdájának lett az erőnléti edzője, majd a cseh nemzeti válogatott mellett dolgozott ugyanebben a munkakörben.

A következő szezontól már csapatunk erőnlétéért felel Kertész Áronnal együtt. 

- Érkezésemkor nagyszerű fogadtatásban részesültem – kezdte Stefan Pánik. – Azt látom a csapaton, hogy nagyon családias a hangulat, ettől függetlenül hatalmas potenciál van a srácokban. Ez nagyon szimpatikus nekem, úgy érzem, hogy máris egy család része vagyok. Korábban főleg szlovák csapatoknál dolgoztam, a legtöbbet a Slovannál, ahol szép sikereket értünk el, amik kedves emlékek számomra. Ám most nagyon örülök, hogy itt lehetek, várom már, hogy együtt szép eredményeket érjünk el.

Sok sikert kívánunk!