Zaklatott utazás, remek győzelem
Idei utolsó hivatalos előkészületi mérkőzését játszotta női csapatunk, amely remek gólokat szerezve, szép győzelmet aratott az osztrák bajnokság jelenlegi 3. helyezettje ellen.
First Vienna – ETO FC Győr 1-4 (1-3)
ETO FC: Borók – Szabóvá (Kovács L.), Nagy F., Frajtovic (Nagy Sz.), Öeg, Sali (McCarthy), Süle (Horváthová), Ladhani, Savanya, Vachter, White (Petrovics). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
Gz.: Vachter (2), Ladhani, White.
Az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár térségében sorozatos balesetek miatt csapatunk jelentős késéssel érkezett meg a bécsi mérkőzés helyszínére, így a találkozó 40 perces csúszással kezdődött.
A balszerencse az utazás után a pályán is folytatódott, ugyanis Szabová bokája a 3. percben kifordult, így gyorsan cserélni kényszerültünk. A 6. percben White lépett ki a védő között, de nagy helyzetben ballábas lövése a kapu fölé szállt. A 13. percben az első valamirevaló helyzetéből gólt szerzett a hazai csapat. Egy baloldali beadást követően a hosszú oldalon érkező Baumgartner helyezett a kapuba 1-0. Gyorsan egyenlíthettünk volna, de White nagy ziccerben hibázott. Nem sokkal később Vachter törhetett kapura, ám lövését hárította a hazaiak hálóőre. A 20. percben aztán góllá érett a fölényünk, Ladhani szép cselekkel tört előre, 22 méteres lövése a léc alá vágódott 1-1. A 32. percben White szépen húzott el a baloldalon, beadását Vachter közelről pörgette a kapuba 1-2. Ezután is mi játszottunk fölényben, és a félidő hajrájában újabb gólt szereztünk. A 44. percben Vachtert buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette 1-3. Fordulás után, a 49. percben Öreg beadását Süle fejelte a kapu fölé. A 70. percben Savanya jobboldali szöglete a hosszú oldalon érkező White lőtte a hálóba 1-4.
Csapatunk eddigi sérültjei – Krizsanova, Kocsán és Vida – mellett ezúttal Zágonyi húzódása miatt nem léphetett pályára. A jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a kelleténél is keményebben, néhol durván játszó bécsiek ellen hölgyeink tetszetős támadásokat vezetve, szép gólokat szerezve magabiztos győzelem arattak, melyet a helyszínen tekintett meg a válogatott szövetségi kapitánya, Margret Kratz is. A csapat nagy része különböző válogatottakban lesz érdekelt, míg a többiek folytatják a felkészülést a máscius 2-i, Diósgyőr elleni rajtig.
Dörnyei Balázs: - Egy nagyon agresszív, helyenként durva ellenféllel találkoztunk, örülök, hogy nem vettük át ezt a stílust. A kapott gól után jól reagált a csapat, jól játszottunk, és elég egyértelmű volt, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Külön örülök, hogy a lányok intelligensen futballoztak, és jól reagáltak erre az otthon nem megszokott játékstílusra. A válogatottjainknak sok sikert kívánunk, és mielőbbi gyógyulást a megsérült Szabová Szofinak!