A klub sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tornán - a mérkőzésekre kilátogató szurkolók minden nap ajándékban is részesülnek - valódi nemzetközi kavalkád várható, hiszen a magyar bajnok ellenfele az angol, a svájci és az andorrai bajnok lesz, az UEFA szövetségi ellenőre belga, a játékvezető ellenőr holland lesz, míg a játékvezetők Spanyolországból, Bulgáriából, Görögországból és Örményországból érkeznek. Utóbbiak hivatalos kísérője egyébként az a Kovács Gábor lesz, aki januárban a hazánkban megrendezett Európa-bajnokság fináléját dirigálta.     Az eseményen rövid élménybeszámolót tartott a győriek hálóőre Balázs Zoltán, aki nemrégiben Líbiában a Világválogatott színeiben káprázatos teljesítményt nyújtva, két mérkőzésen 14 büntetőből 12-t hárított! A torna legjobb kapusának választották, és a különdíjat Kadhafi elnök fiától vehette át. Balázs sikereire a Vidanet Zrt. is felfigyelt, így az elkövetkező két évben ő lesz a cég arca.     Balázs és Lódi után egyébként tegnap egy újabb világválogatottal bővült az ETO játékoskerete: az együttes szerződtette a 25 éves marokkói-spanyol kiválóságot, Fuad Amranit. A győri gárda, amelyhez a napokban visszaérkezett légiósa, a brazil Willian Neris, egy vagy két nemzetközi klasszissal még mindenképpen erősít az elkövetkezendő időszakban.     Végül a klub bemutatta a média képviselőinek új vezetőedzőjét, aki nem más, mint a spanyol Paco Araujo. A 37 éves szakemberről tudni kell, hogy hazájában 12 évet játszott Európa legerősebb bajnokságában, s ebből öt esztendőn keresztül a világ egyik legismertebb együttesét, a Barcelonát erősítette. Araujo, aki a jelenlegi legmagasabb szintű futsaledzői képesítéssel rendelkezik, elmondta, szakvezetőként idővel legalább ugyanoda el akar jutni, mint ahová játékosként tette. Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: könnyen elképzelhető, hogy kapcsolatának köszönhetően, hamarosan lesz ETO-Barcelona mérkőzés...