„Január utolsó hetében jöttem haza, még azon a héten meg is operáltak. Mivel a csontba ültetett fém nem nyújtott kellő stabilitást a törött lábamnak, ezért egy vastagabbra cserélték ki. A beavatkozás után két hétig pihentem, ezt követően kezdhettem meg újból a rehabilitációt, most hétfőn volt az első futó edzésem. Szerencsére minden rendben ment, tehát az elkövetkező két hétben folytatom a könnyű futást. Ezután pedig a kontrollvizsgálatok döntik majd el, hogyan tovább. Körülbelül egy hónapot leszek még Észtországban, hogy a rehabilitációmat befejezzem, Győrbe már úgy szeretnék visszautazni, hogy játékra kész legyek. – mondta el a 25 éves játékos

Hallottam a csapat újpesti sikeréről, gratulálok hozzá, hasonló eredményességet kívánok nekik hétvégére, a Vasas ellen is!” – tette hozzá Jarmo.