„A szombati meccs előtt a Vidi ellenem védekező szerb játékosa kérdezte meg, hogy van a lábam, igazából akkor tudatosult bennem, hogy itt történt a balesetem. Szerencsére azonban nem volt bennem félelem, az eső, a szél és a hideg jobban megnehezítették a feladatom. A lábammal nem volt gond, már régóta nem érzek fájdalmat. Ennyi kihagyás után persze nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, de csapatszinten remekül helytálltunk, és Dudás góljával értékes pontot szereztünk.

A visszatérésemen túl, örökre emlékezetes marad ez a hónap, hiszen apuka lettem. Kislányom, Elis Ahjupera 3,27 kg-mal és 49 cm-rel jött világra. Édesanyjával együtt jól vannak, de sajnos még csak az internet segítségével láthattam őket. Sokat beszélünk, de nagyon várom már az igazi találkozónkat.” – mondta el az ifjú apuka, aki első meccsén 83 perc játéklehetőséget kapott.