A tét mindkét csapat vállát nyomta, és a félidei eredmények tudatában egészen a 83. percig úgy nézett ki csak a rájátszás során dől el a végső sorrend. A hajrájában aztán Lazar Stanisic találatának, és a fáradhatatlan szurkolásnak köszönhetően az ETO szerezte meg a vezetést, a győzelmet és egyben a dobogó harmadik fokát is.

 

A bronzérmek átadását követően a stadionban hosszú percekig folyt az ünneplés, ami aztán a klubépületben legalább akkora jó kedvvel, de már csendesebben folytatódott. Klubunk elnöke, Tarsoly Csaba, valamint Klement Tibor és Pintér Attila is röviden értékelte a mögöttünk álló kemény, fárasztó évet és köszönte meg az elvégzett munkát. A közös vacsorát követően az ETO Parkban ismét a tetőfokára hágott a hangulat, nem pihentek a fáradt lábak... A klub dolgozói a szakmai stábbal és persze a játékosokkal együtt ünnepelték meg a közösen kiharcolt újabb sikert!

 

A 2009/2010-es futballévad beírja magát a sporttörténelembe, hiszen a magyar élvonalban most először állnak kizárólag vidéki együttesek a tabella első három helyén.

De az ETO is maradandót alkotott; a tavasz egyetlen veretlen csapataként, messze a legkevesebb kapott góllal, és vereséggel megérdemelten zsebeltük be a klub történetének ötödik bronzérmét!

 

Szép volt fiúk, irány a nemzetközi porond!