A 2009-2010-es bajnokságban a bronzéremmel túlteljesítettétek a hároméves program ide vonatkozó célkitűzését…

Pintér: Valóban, de nem lehet felcserélni a lépcsőfokokat. Rengeteg még a tanulnivalónk. Úgy kell felépítenünk a rendszerünket, hogy az meg is álljon a lábán.

Az építkezéshez nem biztosít túl sok időt a zsúfolt program.

Pintér: Olyannyira nem, hogy négy nappal meghosszabbítottam a játékosoknak adott kéthetes szabadságot, mert ilyen rövid idő nem elég a feltöltődésre. De mit tegyünk, rajtol az Európa Liga. Június 17-én érkeztünk meg Telkibe, három előkészületi meccsel a lábunkban utazunk ki Nyitrára, bár egy játékos lábában sem lesz folyamatos kilencven perc. (Az utolsó pillanatban még szombatra sikerült lekötni egy mérkőzést az Ausztriában edzőtáborozó brazil U20-24-es ligaválogatottal – a szerk.)

Többek között a Žilinával, a szlovák bajnokkal is játszottatok, s nem szenvedtetek vereséget.

Pintér: Ez igaz, viszont a Nitra a szlovák bajnokságban, idegenben megverte a zsolnaiakat. Szóval, ebből az eredményből nem vonhatunk le messzemenő következtetést, már csak azért sem, mert egészen más a stílusa a két csapatnak. Egykori dunaszerdahelyi játékostársaimtól egyébként kaptam DVD-t a Nitráról, sikerült elemezni a szlovákok játékát. Fiatal, agresszív, sokat futó játékosok alkotják, tipikus szlovák mentalitású együttes.

 

 

A további kérdéseket és válaszokat elolvashatod a héten megjelenő Sztár Sportban.