„Középpályásként sokat kell futni, ezen a poszton ez a normális. Egyébként nagyon kemény meccs volt, egy szervezett jó csapat ellen. Fontos, hogy pontot szereztünk, így meg tudtuk tartani a harmadik helyünket, de nagyon dühít, hogy nem sikerült a kapuba találnom. Ez már a második meccs volt, hogy jó lehetőségem adódott a gólszerzésre, mégsem jártam sikerrel. Remélem a következő mérkőzésen már nem csak a helyzetekig, hanem a gólig is eljutunk, eljutok. Bizakodó vagyok, már csak azért is, mert bízom a csapat képességeiben, abban, hogy el tudjuk érni kitűzött céljainkat.” – mondta el Nicu.