Bouguerra: Profi körülmények között
Az algériai válogatott csatár a jövőben is koncentrált játékot vár az ETO-tól.
Fouad Bouguerra a nyáron igazolt az ETO csapatához. A 29 éves, remek testfelépítésű, nemzetközi tapasztalatokkal bíró játékos már a bajnokságban és az Európa Liga selejtezőjében is bemutatkozhatott a zöld-fehérek színeiben.
- A Vasas ellen nyújtott teljesítményünknél tudunk jobbat, de sajnos ez nem jött ki, egy nagyon nehéz találkozón vagyunk túl. Nagyon szomorúak voltunk a vereség miatt - emlékezett vissza legutolsó bajnokijára a csatár, majd arról beszélt, hogy milyen az ETO játékosának lenni.
- Még csak másfél hónapja vagyok a csapatnál, de nagyon örülök, hogy itt lehetek - folytatta a kétszeres algériai válogatott támadó. - Az ETO-nál nagyon profi körülmények közé kerültem. A klub infrastruktúrája nagyon fejlett, a stadionja hihetetlenül szép, élmény benne játszani. Itt csak a futballra kell koncentrálnom.
Az ETO a héten a Dinamo Zagreb ellen lép pályára az Európa Liga selejtezőjének rájátszásában.
- Az egy teljesen más mérkőzés lesz. Hiszünk magunkban, tudjuk, hogy erősek vagyunk, meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Koncentráltnak kell lennünk, ahogyan azt a korábbiakban is tettük - zárta gondolatait a csatár.
(czp)
Forrás: nb1.hu