„Sajnos Sasa térde nem volt százszázalékos, a téli felkészülés alatti műfüves edzések pedig még jobban terhelték a lábát. Az elmúlt hónapokban ezért speciális edzésmunkával, különleges körültekintéssel dolgoztunk. Olyan elemeket, gyakorlatokat végeztünk, mint eddig, csak más jelleggel, ami úgy tűnik, jól sikerült, hiszen jól védett.” – mondta el Tőkés László, kapusedző.

 

 

„Az utolsó négy-öt fordulóban sajnos már jobban éreztem a sérülésemet. Fájt a térdem, és a meccsek után be is dagadt, pár napot minden találkozó után pihentetnem kellett. De azért, hogy ne hiányozzak a csapatból, az operációmat a bajnokság végére időzítettük.

Holnap Belgrádban különböző vizsgálatokon veszek részt, csütörtökön pedig artroszkópos műtét vár rám. A beavatkozás után minimum tíz napot kell pihennem, utána - ha minden jól megy csak pár nap késéssel - csatlakozhatok a csapat nyári felkészülésébe. A célom természetesen az, hogy az első nemzetközi találkozón már a gólvonal elé állhassak.” – nyilatkozta a csapatkapitány, Sasa Stevanovic.